Nem születtem varázslónak [antikvár]

Játszani jó. Már gyerekként is leginkább az ragadott meg abban, amit úgy hívunk, színészmesterség, hogy felnőttként is lehet játszani. Ha az ember nem veszíti el a játék iránti érdeklődését, nyitottságát, akkor egész életében sok mindent megtehet játékból amit egyébként soha. A színész egyik nap tündér lehet, a másik nap gonosztevő. Egy estére az egész világ ura lehet, a következő este pedig egyszerű szolga. A színpadon mindig a saját életünkből indulunk ki, abból építkezünk, ugyanakkor felszabadító, hogy elrejtőzhetünk egy szerep mögé. De minden szerep igazságát meg kell találni a hiteles játékhoz. Gyerekek előtt fellépni csodálatos, de talán még nehezebb, hiszen a gyerekek benne élnek a játék világában. Sokkal könnyebben észrevesznek minden hamisságot, álságot, amit csak rá akarunk aggatni a játékra, de valójában nem tartozik hozzá. Megérzik, ha nem őszintén fordulunk feléjük. Az a gyerek, aki este boldogan hajtja álomra a fejét, gyakran megállapítja: „De jót játszottam!" Színészként nem szoktunk így fogalmazni, de mi is valami ilyesmi érzéssel fekszünk le este egy jó előadás után.