Az Isonzó a Dunába ömlik [antikvár]

Nemzeti tudományok és oktatásA régmúlt nagyjait nem kell szégyellni, sem méricskélni: meg kell őket ismerni és emléküket továbbadni. Meglepően gyors a nemzeti tudat lebomlása. Részben a teljes tudatlanság, részben az egyoldalúság, részben a képtelen fantazmagóriákon alapuló áltudomány tör előre. Okai: az iskolarendszer szétrombolása; a családi közösség mint oktatási alapegység gyakorlati megszűnése, a televízió. Vegyük őket sorra. Az általános iskola lemondott a számonkérésről, a memoriterről, és minden olyan pedagógiai módszert kárhoztat, amely a hagyományokat megközelíthetővé és elsajátíthatóvá tenné. A nemzeti hagyományok, illetve szélesebben a kulturális hagyományok szövegből, énekből és hangszeres zenéből, illetve bizonyos esetekben a mozgásos játékokból és a belőlük kinövő sportokból sajátíthatók el. Ám a gyerekek, akik régebben az általános iskola első osztályának második félévében már tudtak olvasni, ma ezt még az ötödik osztályban sem mondhatják el magukról; alig van ének- és zeneoktatás, a Kodály-módszert leginkább Japánban alkalmazzák; a tornaterem - ha van egyáltalán - többnyire életveszélyes. A gimnáziumban megszűnt az érettségi jelentősége, akárcsak a logikusan egymásra épülő tantárgy-hierarchia. Egyetemre analfabétákat örömmel vesznek fel, különösen magyar szakra. Régen csináltam egy szellemesnek szánt mondást, mára szomorú valósággá vált: - a hallgatók csak képzelik azt, hogy diszlexiások, valójában analfabéták. (Ma már csak azért nem merem elsütni az órákon, mert ezeket az idegen szavakat sem ismerik.) Teljesen világosan kirajzolódik a tendencia: előbb-utóbb, de inkább előbb, mint utóbb, a magyar nyelv és irodalom, illetve a történelem oktatása meg fog szűnni az iskolákban, az egyetemeken az erre képző szakokat is