Találkozásaim É. Kovács Lászlóval és családjával [antikvár]

Ez a könyv nem életrajzi ihletésű. Ezt Vitéz Ferenc életrajzíró É. Kovács László festőművész, honismeret kutató munkássága címmel 2006-ban megjelent könyvével már megtette és rajta kívül sokan mások kisebb-nagyobb terjedelmű írásaikban. A könyv elkészítését a barátság ihlette, mely az utóbbi pár évben alakult ki közöttünk Évikével, Laci bácsival és lányukkal, Judittal. Találkozásainkat rendszeresen megörökítettem a fényképezőgépemmel, aminek eredménye lett ez az album. Ők voltak azok, oki hitet adtak feleségemnek és nekem abban, hogy a „Végeken is van élet", és itt is élnek értékes, követésre méltó emberek a XXI. század „felforgatott" évtizedeiben. É. Kovács László a Felvidék egyik, még ma Is élő utolsó polihisztora, aki 90 évesen könyveket ír és képeket fest szűkebb hazájáról, „Gömörország"-ról. Családjával együtt felújított és berendezett skanzenszerű kiállító portáikkal maradandó emléket állítanak az elmúlt évszázadok gömörszőlősi paraszti kultúrájának. Beszéljenek az itt látható képek az elmúlt évek találkozósoirói, életről és halálról, a számomra felejthetetlen pillanatokról. Égerszög, 2012. december Tóth György Néhány évvel ezelőtt Budapestről a vidék csöndjébe menekült és letelepült barátaimmal kanyarogtunk soha nem látott utakon valahol a gömöri dombok között, mígnem előbukkant egy falu, Gömörszőlős, amelyről még akkor nem is sejthettem, mennyi meglepetést tartogat számomra. Valami olyasmit éreztem, mint Szabó Lőrinc rücsökzenéjében megénekelt gyermekénje: „Hű ez o város csodákat ígér, féltem és izgultam Debrecenért!". Kalauzolóimtól hallottam már eljövendő és remélt új barátaimról. Sok értékes emberrel ismerkedtem már meg az életben, legyen szó nyugalmazott tudós-püspökről, szebb korokat megélt államtitkárról, munkában megnemesedett, aszott arcú nagy, bölcs emberekről, de azt éreztem, hogy most valami mással fogom szembetalálni magom. Valóban más volt. Első ránézésre csupán a szép ház mögött kitárulkozó csodaszép parasztporta-füzér, két bölcs helytartóját ismertem meg az É. Kovács házaspárban. Éviké néni és Laci bácsi. Azóta több forró nyár és deres tél elmúlt, az élmények sokasodtak, „mint fogamban az idegen anyag", és egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy akiket akkor ott, a gömöri ház kapujában megismertem, azok közé az emberek közé tartoznak, akik - nemcsak életkorukból kifolyólag, oh nem - a nemzedékeken keresztül a hagymányokból építkező, a korszakokat moralistaként túlélő néplélek kiváló ismerői. E. Kovács László szemtanú. Ez nagyon sok emberről elmondható ugyan, de ő a ta-núságon túl históriás is. Tanúságot tesz elmúlt korok régvolt emberek életéről, munkájáról Kocsordtól Putnokig, Tompa Mihálytól Németh Lászlón ót Sinka Istvánig.