Németh Miklós [antikvár]

Előszó Sohasem felejtem el a pillanatot, ahogyan megismerkedtem Németh Miklóssal, a festővel. 1981 nyarának egyik estéjén valaki csengetett. Az ajtó előtt egy bozontos hajú, vastag szemüvegkeretes, mackó alkatú ember állt, vállán madzaggal összekötözött hullámpapírköteggel. Mint később kiderült, azok festmények voltak. Bemutatkozott, és arra kért, hogy hadd tárolhassa nálam a képeit, mert a Csepel Művek Munkásotthonában, ahol addig festett, a szemétdombra szórták a munkáit azzal az indokkal, hogy mivel hivatásos művésszé lett - akkor vették fel a Művészeti Alapba' -, nincs semmi keresnivalója tovább a szakkörben. Béreljen magának műtermet! Mivel biztos forrásból tudja, hogy én művészetet szerető ember vagyok, és mert a lakásom volt tulajdonosai, az elhunyt művészházaspár, Tóth Menyhért és Lándori Angéla őt nagyon szerették, hát eljött hozzám. Zavaromban csak annyit motyogtam: -Jó, induljunk a kultúrházba, szedjük össze, amit tudunk, hogy együtt legyen minden. Hozom a kocsit, így vette kezdetét számomra egy nagy kaland; ugyanis Németh - műterem híján - azontúl nálam festett. Gondoskodott arról, hogy a művészházaspár után maradt vászon és festék maradéktalanul felhasználódjék. És ami azon az estén elkezdődött, abból életre szóló barátság lett. A hazai művészeti életben aligha van olyan festő, aki úgy megosztaná a műértői közvéleményt, mint Németh Miklós, noha munkássága számottevő festészeti értékeket rejt magában. Méltató tanulmányok mellett életművének jelentőségét a szakmában többen tagadják, illetve vitatják\ írásom bemutatási szándékkal készült, Németh művészetének csupán általános Jegyeit igyekszik megragadni.