Bővebb ismertető
az ima: boldog találkozás
Öt-hat éves koromtól kezdve szinte minden nap miniálráltam '
abban a kis ferences templomban, amelynek közelében laktunk. Elvarázsolt, meghódított a templom titokzatos, csodálatos világa, a Titok, amely ebben a kicsi templomban jelen volt. Egyik es- ' te a kántor néni ott tartott minket, miniálránsokat. Azt mondta, szeretne valami fontosat mondani. Leültünk az első padra, ő bement a sekreátyébe, és hirtelen minden világítáál leoltott. Vaksötét lett. Csak az örökmécses kis piros fénye világított. A kántor néni azt mondta: Jézus itt van. Mindannyian szólhatunk hozzá." Aztán csend lett Nem tudtam én még akkor, hogy hogyan és mit kell ilyenkor mondani. De ezeket a pillanatokat azóta sem felejtettem el. Beleégtek a lelkembe.
Egy alkalommal így szólították meg Krisztuál a tanítványai: „Meáler, taníts minket imádkozni!" (Lukács evangéliuma 11,1) Amióta ember él a Földön, keresi a módját, hogy a Teremtőt megszólítsa, kifejezze előtte a hódolatát, kapcsolatba kerülhessen vele.
Egy idősebb asszony újév után néhány nappal azt mondta nekem, hogy az idei vágya, elhatározása, kérése ez lesz: „Szeretnék lálen előtt egész lényemmel leborulni. Nem azért, hogy kérjek valamit. Nem azért, hogy megköszönjek valamit. Egyszerűen, hogy kifejezzem a hódolatomat, szeretetemet." Az ember egyik legősibb vágya, hogy leboruljon a Teremtője előtt. Az emberi lélek sokszor azért haldoklik, mert levágta magát a Lét Forrásától, az Élet Forrásától. Attól a Titoktól, amely képes volna őt önmaga fölé, az önzése, a korlátai fölé emelni
Krisztus tanítványai kérésére egy rendkívül egyszerű, utolér- .'
hetetlenül egyetemes és gyönyörű imaszöveggel, a Miatyánkkal válaszolt. Az imát a következőképpen vezette be:„ Amikor imádkoz- i' tok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, ; hogy a sok beszédükért nyernek meghallgatáál. Ti így imádkoz- \ i zatok:,, Atyánk! " A pogány imádságok hosszúak és bonyolultak voltak. Úgy képzelték, hogy sok iátenség van, és ezért mindegyi- V ^ ' '' l' ,
ket igyekeztek megszólítani, nehogy valamelyik megsértődjön, és j'j J i
bosszút álljon. Hosszasan igyekeztek az iálenséget meggyőzni ar- ' .1 '
ról, hogy segítsen, mert azt gondolták, hogy az iáteneket nehéz rá- I ^ i, ^ ^ ( , i i
venni arra, hogy az ember bajaira odafigyeljen, hozzájóindulattal - ''!'i' V
ff'Vi''!'i'/] i!' i ;.(
' I .
j'-r;
t, I ¦ / I, ¦ t ' '
I !'