Claude Monet [antikvár]

Monet-ról számos portré maradt fönn: önarcképek, barátainak (többek közt Manet-nak és Renoirnak) a munkái, Carjat és Nadar fényképei, melyek életének különböző szakaszaiban örökítették meg arcvonásait. Ugyanígy nem egy irodalmi leírás alapján is képet alkothatunk magunknak Monet külsejéről, különösen azután, hogy híressé vált és sokat foglalkoztak vele a műkritikusok és az újságírók. 1919-ben, amikor Monet úgyszólván remeteéletet élt a Vernon-sur-Seine-től nem messze lévő Givernyben, meglátogatta Fernand Léger, aki elegáns, angol szabású, világosszürke öltönyt és panamakalapot viselő „zömök úriember"-nek írja le. „Nagy, fehér szakálla és rózsás arca van, s apró, csillogó szemei jókedvűen, de talán egy kis gyanakvással szemlélik a világot." Mind a képi, mind az irodalmi portrék labilis, nyugtalan emberként ábrázolják. Hirtelen hangulatváltozásai, önmagával való állandó elégedetlensége, spontán elhatározásai, viharos érzelmei és hűvös aprólékossága, s a kora miatti növekvő aggodalommal párosuló szélsőséges individualizmus - mindez együtt sok szempontból rávilágít Monet alkotói fejlődésére és saját munkájához való viszonyára. Claude-Oscar Monet Párizsban született, 1840. november 14-én, de minden gyerek- és kamaszkori élménye Le Havre-hoz, ahhoz a városhoz kötötte, ahova 1845-ben költözött a családja. Az a környezet, amelyben fölcseperedett, nemigen kedvezett művészi vágyainak: az apja zöldségkereskedéssel foglalkozott, és süket fülekkel fogadta fiának ez irányú óvatos kijelentéseit. Le Havre nem dicsekedhetett jelentős művészi gyűjteményekkel, kiállításokkal, művészeti iskolával. A tehetséges fiúnak be kellett érnie a nagynénje tanácsaival, aki csupán a maga kedvtelésére festegetett, valamint iskolai rajztanárának útmutatásaival. A fiatal Monet-ra a legerőteljesebb hatást a Normandiában eltöltött évek alatt Eugéne Boudinnel, a festővel való megismerkedése gyakorolta. Ő beszélte le arról, hogy karikatúrákra pazarolja az idejét (ugyanis ezeknek köszönhette kezdeti művészi sikereit), s vette rá arra, hogy forduljon a tájképfestészet felé. Ő ajánlotta neki, hogy figyelje a tengert és az eget, s tanulmányozza az embereket, állatokat, fákat és épületeket kint a szabadban, különböző fényviszonyok mellett. „Minden, ami közvetlenül a helyszínen keletkezik, olyan erővel, intenzitással és elevenséggel bír, hogy a műteremben nem reprodukálható" - mondta. - Ez a mondat akár Monet műveinek mottója lehetne. További fejlődésének színhelye Párizs, majd ismét Normandia, ezúttal azonban már művésztársak körében. Művészetének kialakulása sok szempontból azonos nemzedékének más festőiével, ugyanakkor alapvető megkülönböztető jegyeket mutat föl.