Az új magyar festőművészet története [antikvár]

A táblák kötése kissé sérült.
Genthon István. Az új magyar festőművészet története. 1800-tól napjainkig. Budapest, 1935. Magyar Szemle Társaság (Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. nyomdája). 294 p., 43 t. (86 fekete-fehér reprodukció). (A Magyar Szemle Könyvei). Egészvászon kiadói borítóban. / Részlet a könyvből: KLASSZICIZMUS ÉS BIEDERMEIER A mult század legelső évei az emberiséget a barokk műveltség és művészet frissen ásott sírhantja körül látták csoportosulni. Népes és nagy temetés volt, méltó a halotthoz, ki életében a legnagyobb hatalom volt, örököse a vallásos művészetet követő humanista reneszánsznak, Európa teljhatalmú ura Londontól Erdélyig, Szentpétervártól Szirakuzáig. Elaggásának tünetei már előbb mutatkoztak, különösen abban, hogy utolsó évtizedeiben legkedvesebb tartózkodási helyét, Itália napsütötte földjét elhagyta és Franciaországba költözött át. A XVIII. században Olaszország művészeti szupremáciája recseg-ropog: építészetben a nagy elődök után úgyszólván csak Juvara és Fuga az, ki a félszigettől északra még hatni képes; szobrászatban az előző századi nagyok utolsója, Bernini után üresség ásít; ami pedig a festészetet illeti, Tiepolo mögött helyi csillagok, másodrendű mesterek nyüzsögnek s ha Tiepolonak, főkép Közép-európában akadnak még követői, a világ szeme már Franciaországon függ. A játékos, raffinált és parfűmös rokokó innen nyújtja ki hosszú, fehér, ideges ujjait s bizseregteti meg a szíveket Angliában és Németországban, sőt a skandináv államokban vagy Lengyelországban egyaránt.