A magyar grafikusoknak katalógusa [antikvár]

Azt mondják általában, hogy a képeket nézni kell, nem beszélni róluk. Teljesen igaz. Beszéljenek a képek, hiszen azért készültek, mert mindaz, amiről beszámolnak, nem nagyon foglalható szavakba, vagy legalább is nem úgy, hogy ugyanazt jelentse. Ha mégis néhány szót szólunk a képek érdekében, ez inkább a képekre általában vonatkozik, nem pedig a most kiállítottakra. Inkább arra, amit a képek nem mondhatnak el, de amit mégis tudni kell azért, hogy közelebb jussunk hozzájuk. Az olyan kiállításon, ahol festett képek sorakoznak egymás mellé, könnyebb a megértés. A színes ruhába öltözött kép változatos, a szemlélőt könnyebben gyönyörködteti, színekben látja a világot festő és műélvező. A rajzolt és nyomtatott képek többnyire nélkülözik a színt, a művész elvontabb területen fejezi ki magát és ide kényszeríti a nézőt is. Feladata sokkal nehezebb a művésznek, amikor a színt, a mindenki számára érthetőbb közlő elemet kell pótolnia, amikor érdekes meglátását, felfogását egy színben kell elhihetővé tenni. Vonzóvá kell tenni művét - egyszerű eszközökkel. A művészi grafikában éppen ezért sok a puritánság, sok a tartalom, úgy a tárgyban, mint az előadásmódban.