Építészet és liturgia [antikvár]

Lapélein megsárgult, szórt foltokkal.
„Vajon hol mutatkozik meg jobban az ember lelkülete, ha nem a számára oltalmat nyújtó háza megépítésében? Ugyanígy, az a mód, ahogyan templomainkat megépítjük, egyúttal megjeleníti az Egyház - azaz a Krisztus testében való közösség - életének minőségét." A II. Vatikáni Zsinat nagy konvertita teológusa, Louis Bouyer fogalmaz így őszinte aggodalommal első magyarul megjelenő könyvének előszavában. Jelen kötetében a liturgikus tér történetét követi nyomon a századok során az ókori zsinagógától egészen az újkor nyugati templomig, hogy azután két lábbal a hagyomány alapjain állva, mutasson utat a zsinat utáni liturgikus reform új térelrendezéséhez, a nép tevékeny és hiteles részvétele érdekében. Az utolsó fejezetben reményének ad hangot: „Egyszerű, de mindig tökéletesen rendezett szertartás, az énekek bősége és változatossága, a tömjén és a fények egy szép és céljához jól alkalmazott templomban: íme mindez hathatósan a segítségünkre lehet annak a lelki örömnek a megvalósításában, amely nélkül elképzelhetetlen hiteles eucharisztikus kultusz. Ennek ellentéteként áll modern, tisztán rubricista elképzelésünk a liturgiáról, ihletettség nélküli didaktikusságunk, elvont lelkiségünk, amely túl könnyen alkalmazkodik azon épületek kietlenségéhez, amelyekben sietve intézzük el komor vasárnapi kötelességünket. Mindennek el kell tűnnie, ha valóban elővételezni akarjuk itt a földön az 'égben számon tartott elsőszülöttek Egyházát' (Zsid 12,23).