Az építészet története - Ókor I. - Keleti és átmeneti kultúrák [antikvár]

A Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti és Elméleti Tanszéke ezzel a kötettel tankönyvsorozatot bocsát útjára, mely fel fogja ölelni az egyetemes építészet egész történetét. Igen jelentős dolognak tartom, hogy az építészettudománynak ezen a területén végre többkötetes, alapos és gazdagon illusztrált mű fog a magyar egyetemi hallgatók rendelkezésére állni. Sőt, nemcsak az övékére, az egész magyar társadaloméra is. Az építészeti ismeretek és felismerések gyarapodásának ez az új lehetősége ugyanis végső fokon a magyar építészet jövőjét fogja szolgálni, mert csak egy értő és igenlő társadalom tud igazán nagy építészetet produkálni. Az építészettörténet tudománya tehát - mint minden tudomány - nem öncélú stúdium. Még csak nem is célja, hogy megtanulásával szélesedjék az ember - a szakember és nem szakember - általános műveltsége. És egyáltalán nem célja - ami még a közelmúltban is (újból) volt -, hogy az építészeti múlt stílusainak, ezek „alaktan"-ának megismertetése és elsajátítása révén közvetlen eszközt adjon a jövendő építészeinek kezébe épületeik formai megoldásához. Sokkal többről van szó! Az építészettörténet tudományának elsősorban az építészet helyes szemléletéhez kell elvezetnie tanulmányozóit, a szakembereket és nem szakembereket egyaránt. Vagyis e tudományt úgy kell művelnie, és úgy előadásban és írásban közkinccsé tennie, hogy az képes legyen mindenki számára megvilágítani az építészet születésének, pályafutásának (virágzásának, hanyatlásának) és újjászületésének sajátosságait belső és külső összefüggéseiben, vagyis létezésének anyagi és szellemi feltételeiben, ezek egymáshoz való viszonyában, mozgásában, változásában, a mozgásnak, változásnak 7 mennyiségiből minőségibe való átcsapásában és hajtóerőiben működő törvényszerűségeket, az építészet sajátszerűségét. Az építészettörténet tudományának segítségével kialakítható építészetszemlélet egyben a helyes alkotómódszer kialakítására és alkalmazására is lehetőséget ad. Arra tehát, hogy az építészek ösztönös alkotóképességükhöz, minden addigi kor és társadalom építészeinél magasabb fokon tudják társítani az alkotó tudatosságot, mert enélkül valóban modern építészet nem jöhet létre. Dr. Hajnóczi Gyula kandidátus könyve - úgy vélem - jól fogja szolgálni az építészettörténet-tudomány vázolt legfőbb célját: a szakemberek és nem szakemberek helyes építészetszemléletének formálását.