Reneszánsz és műveltség [antikvár]

A reneszánsz történelmünknek talán legpozitívabb korszaka: "már a neve is újjászületést ígér. Mintha az emberiség egy hosszú álom - talán éppen a halál - után támadna fel, ébredne új létre, fedezné fel ismét az élet szépségét" - írja a könyv szerzője. Ám éppen "Itáliában, ahol a reneszánsz mint jelenség a legfeltűnőbben kezdődött és bontakozott ki, látszólag csak a műveltség területén van értelme újjászületésről, ébredésről, új életről beszélni. Az a világ, amely az olasz kora reneszánsz nagy műveiben és alakjaiban visszatükröződik, inkább kemény és kegyetlen, mint békés és békülékeny, inkább talányos és nyugtalan, mint világos és harmonikus. A reneszánsz mint mozgalom a kultúra, mindenekelőtt a művészet talaján sarjadt, s kizárólag ezen a területen tudta megvalósítani életeszményeit egy azokat tagadó és visszautasító világ ellenében; konkrét társadalmi eredményeket csak hosszú harcok után hozott. Eugenio Garin a középkor korai szakaszától kezdve követi nyomon az ókori hagyományok továbbélését, miközben világosan érzékelteti, hogy korántsem csak az antikvitás fel­élesztése a XV-XVI. századi reneszánsz kultúra alapja. Az emberről és a természetről alkotott új felfogást Erasmus és Petrarca műveinek elemzése kapcsán ismerteti, külön fejezetben méltatja a könyv szerepét, a könyvnyomtatás elterjedését..