Bővebb ismertető
A késő vaskorban (La Téne), valamint i. sz. u. néhány évszázadon keresztül a Magyar Autonóm Tartomány területét is a dák nép lakta. A tudományos irodalomban még századunk elején is az a felfogás uralkodott, hogy Erdélynek délkeleti szögletéből, nevezetes a Magyar Autonóm Tartomány területéről a dák nép kultúrhagyatékának semmiféle emléke sem ismeretes.
Az utóbbi évtizedek folyamán végzett régészeti kutatások révén, melyek nagyrészét a Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum végezte, a tartomány területén számos dák vár és település helyét sikerült megállapítani. Néhány dák várat és települést a kutatók fel is tártak s az előkerült anyag sok új adattal gazdagította a dák nép történetére, valamint műveltségére vonatkozó ismereteinket. A művelődéstörténeti szempontból nagyjelentőségű leletek többnyire nem szakszerű ásatás, hanem a véletlen révén kerülnek felszínre s a megtalálók kezén jórészt elkallódnak, vagy töredékesen jutnak a múzeumok gyűjteményébe. Ezeknél a leleteknél általában hiányzik a lelet körülményeinek pontos megfigyelése.