Dedikált könyveim a gyűjteményben [antikvár]

A „dedikáció" címszó nem szerepel a Magyar Irodalmi Lexikonban, a Benedek Marcell-féle Irodalmi Lexikonban és az Új Lexikonban sem. Hiányzik a szovjet enciklopédiából is. A hazaiak közül a P alias Lexikon sem könyvészeti, nem is bibliofil szemszögből értelmezi, a Révai Nagy Lexikon sem. Hiányzik a Dézsi-féle háromkötetes Világirodalmi Lexikonból, de az Új Idők Lexikon már könyvészeti értelemben foglalkozik vele. Eszerint a ,,dedikáció" a) a művek elején nyomtatásban olvasható ajánlás, b) az ajándékozót és 'könyvét megörökítő bejegyzés. A legújabb Világirodalmi Lexikonunk már kimerítően tárgyalja: „a mű egy-egy példányára kézírásban rá jegyzett szerzői dedikáció. Tartalma, célzásai érdekes irodalomtörténeti adalékokat szolgáltathatnak. Az ily módon dedikált példánynak megnövekedett könyvgyűjtői értéke lehet." A mi értelmezésünk szerint is a dedikáció - jó magyar szó még nem született helyébe - nyomtatott műnek, könyvnek, röplapnak, folyóiratnak vagy valamelyik benne megjelent alkotásnak a szerző, szerzőtárs, lektor, illusztrátor, szerkesztő, a könyvet tervező stb. által történő kézírásos „ajánlását" jelenti. Esetünkben mindig kézírásos ajánlást. Az ajánlás történhet nyomtatott formában is. De az nem szerzői, kézzel írt, tehát nem egyedi ajánlás (dedikáció). Az első dedikált könyv akkor születhetett meg, amikor a szerző ráébredt annak tudatára, hogy ha könyvét megküldi a királynak, a fejedelemnek, a főúrnak, a pápának, a főpapnak, városatyának, tehát valamely tekintélyes és tehetős személynek, ebből rá nézve valami haszon /származik. Mert különben miért is küldené meg, beírt szöveg kíséretében? A megtisztelt földi hatalmasság láthatta belőle, hogy az író nem feledkezett meg a köteles vagy illő tiszteletről. Ez is haszon már, hisz a jóindulat megszerzése és megtartása maga is előny. Ha pedig az ajánlás még anyagi segítséggel is jár, akkor meg éppen megérte valakinek ajánlani (dedikálni) a könyvet.