USZÓ 2. - A Zen négy alapelve/Szimbólumrendszerek: I Ching/Szvádhjája, stúdium mint önfelülmúlás/Aitaréja upanisad [antikvár]

A zen négy alapelve Kevés olyan doktrinális jellegű megfogalmazás létezik a zen tanításokban, amelyet a különböző zen iráinyzatok egységesen elfogadnak mint olyan elvet, ami a zen jellegét és célját fejezi ki. Márpedig az a négy alapelv, amivel most foglalkozunk, ilyen. Eredeti kinai nyelven ez a négy elv négyszer négy szóból áll. Tömörségével és lényegre utaló voltával alkalmas arra, hogy a zen speciális megközelítésmódját jellemezze, és utaljon arra a megvalósítandó célra, amit a zen a követőknek kijelöl. Már tömörsége is jól mutatja a zen speciális voltát, de paradox, önmagát megkérdőjelező és önmagán túlmutató fogalmazásmódja is kifejezetten zen jellegű. Maga a négy alapelv ma^arul a következőképpen hangzik: 1. A tanitásokon túlmenő átadás. 2. Nem támaszkodás az Írásokra. 3. Közvetlenül az ember tudatára való irányulás. 4. Buddhává válni az ember természetének meglátása által. A zen történetírás nem jegyezte fel, hogy a négy alapelv kitől származik, sem azt, hogy mikor keletkezett, csak annyit lehet tudni, hogy Kínában a hetedik században, a korai Tang dinasztia korában, már ismert volt. Ez a kor a zen buddhizmus előretörésének időszaka volt, ami mintegy a hagyományos vallási dogmatíkusság ellenhatásaként erősödött meg,és vált