Anjou-királyaink és Zsigmond kora [antikvár]

fcll'J-: BEVEZETES A 14. századi Magyarország története nem tartozott az 1950-1970-es évek kedvelt historikus témái közé. A kora középkori magyar társadalmi átalakulások legnagyobb részben a 13. század végéig lejátszódtak. A marxista történetírás által kedvelt királyi központosítás bemutatására ugyan alkalmas lehetett volna Károly Róbert és Nagy Lajos biztos alapokon nyugvó országlása, de az őket követő nőuralom, majd Zsigmond királyságának válságos első évei távolról sem mutatkoztak ehhez méltó folytatásnak. így a középkori magyar történet kedvelt időszakává I. Hunyadi Mátyás király „központosító törekvései" váltak. Ezen túlmenően az 1437. évi, Budai Nagy Antal által vezetett parasztfelkeléssel, majd az 1514-es Dózsa-féle parasztháborúval szemben a 14. század mindössze egy-egy falu parasztnépességének az összesereglését tudta felmutatni, ami édeskevés volt a korabeli jobbágyparaszti osztályharcnak a fejlődés tengelyébe állításához. Ráadásul Nagy Lajos sokszor védte meg sikerrel a különböző hadszíntereken politikai érdekeit, számos külföldi hadjáratot vezetett, amelyek felelevenítése az akkoriban - szólamokban - szívesen hirdetett „békeharc" politikájával nehezen lett volna összeegyeztethető. Károly Róbert sikeres gazdaságpolitikája még „szalonképesnek" számított. Ennek eredményeire azonban az a Hóman Bálint irányította rá a figyelmet, aki az 1945 előtti időszak kultuszminisztereként, s ilyen minőségében a Szovjetuniónak 1941-ben hadat üzenő kormány tanaként életfogytiglani szabadságvesztő büntetését töltötte, s meg is halt a váci fegyintézetben. Ilyen körülmények közt már az is eredménynek, s az „aczélos" tudománypoHtika nagyfokú engedményének számított, hogy 1987-ben, a Gondolat Kiadó gondozásában, a Magyar História sorozatban napvilágot láthatott a Magyarország az Anjouk korában, majd két évvel később a Kossuth Kiadónál a Nagy Lajos király című kötet. A két munka megpróbálta egyik legnagyobb középkori uralkodónkat „leoldozni" arról a „szégyenpadról", amelyre az előző évtizedek történetírása ültette. A számottevő közönségsiker ellenére a „hivatalos" történetírás részéről mindkét kötetet hallgatás, elutasítás fogadta. Hasonló elutasításban részesültek a kötetek szerzőjének heraldikai munkái. Most azonban kiadói felkérés született Anjou-uralkodóink korának összefoglalására - s ez mutatja, hogy az olvasóközönség igényt tart a 14. század történetének nemzeti szempontú megismerésére. Jelen feldolgozás természetesen a már eddig megjelent összefoglalások felfogását követi (s nem utánozza azokat a „történészeket", akiknek minden politikai fordulatot követően „új korszakuk" kezdődik). A közelmúltban jó néhány forráspublikáció látott napvilágot, a fiatalabb történésznemzedék is több, eddig kevésbé vizsgált kérdéskört derített fel. Elkészült a Magyar Országos Levéltárban a középkori okleveles forrásanyag digitalizálása, a Szegedi Középkorász Műhely regesztákban publikálta a 14. század első felében keletkezett magyar vonatkozású oklevelek legnagyobb részét. Mindezekre támaszkodhatott az Anjou-kor jelen feldolgozása. Emellett - készséggel követve a kiadó erre vonatkozó kérését - sort kerít egy-egy színesebb lÖno mtOUtfrtgtftcifhtirn düttuuo /. Károly (Károly Róbert) a Képes Krónika iniciáléjában. A reprezentatív mü célja a magyar történelem bemutatása volta hunok történetétől Károly Róbert uralkodásáig. 13S8-ban kezdte írni ismeretlen szerzője és 1330-ig idézi fel az eseményeket. A kódexet 142 iniciálé, miniatúra és lapszéli díszítés gazdagítja Az ELŐZŐ OLDALON: Szűz Mária királlyá koronázza Károly Róbertet. A teljes kép a könyv 54. oldalán található