A tudomány megoldatlan problémái [antikvár]

Szerencséje a tudományos írónak, hogy csak lassan követik egymást azok a fontos fölfedezések, amelyeknek egy ilyen általános szemlélődésben helyet kell foglalniok. Két év telt el, mióta „A tudomány megoldatlan problémái"-nak első angol kiadása megjelent. Most, hogy magyar nyelvre való lefordítása előtt újból elolvastam, csak nagyon kevés változtatni valót találtam benne. Az anyag és az élet természetének főproblémái változatlanok maradtak. Azóta se vittük annyira, hogy hosszabb időre tudjuk megjósolni az időjárást. A kontinensek eredete máig ismeretlen maradt. Az ember még mindig nem tudja befolyásolni a nemiséget; a kozmikus sugarak, amelyek a külső űrből jönnek a földre, még mindig nagyon rejtélyesek. Semmi olyan fontos fölfedezés nem történt, amely megváltoztatta volna az emberi civilizáció talányának lényegét; és magának az embernek eredetét is még mindig homály borítja. Hídjaink és egyéb mérnöki alkotásaink még mindig fantasztikus arányban gyengébbek, mint amilyenek lehetnének elméletileg. A tudomány halad ugyan, de akármilyen élénk hullámzás mutatkozik is a fölületen, a főáram sodra lassú. Az egyetlen változás, ami azóta beállott, kételkedésre indít. Mikor ,,A világ teremtése" című fejezetet írtam, még általános volt a fölfogás, hogy valóságnak kell elfogadnunk a tej utaknak azt a látszólagos távolodását, amelyről ott szó esik. Néhány csillagász most már kételkedik. De miután jó néhány év fog eltelni, amíg ezt a kérdést elintézik, elég lesz, ha egy kis óvatosságra intem az olvasót ebben a dologban.