A templomos lovagok 1120-1312. [antikvár]

A TEMPLOMOS LOVAGOK 1120-1312. BEVEZETÉS A templomosok (régiesen olykor „templáriusok" - a szerk) hívő harcosok voltak. Szigorú szabályok szerint éltek, eskü kötelezte őket hittestvéreik és a keresztény államok védelmére. Rendjüknek az egyház különleges jogokat és kiváltságokat biztosított. Tagjai jellegzetes öltözéket viseltek, és birtokaik szétszórtsága dacára egységes, összetartó közösséget alkottak. Az életvitelüket és napi teendőiket meghatározó regulát maga a pápa hagyta jóvá. Kortársaik rátermett és rettenthetetlen fegyverforgatóknak ismerték őket; oroszlánrészt vállahak a kereszténység pogányok és eretnekek elleni küzdelméből. 1120-ban alapított rendjüket a pápa 1312-ben oszlatta fel. A templomosok története az első keresztes hadjárat idején kezdődött. Miután a keresztény seregek 1099 júliusában bevették Jeruzsálemet, jó néhány nyugat-európai lovag döntött úgy, hogy a városban marad. Egy beszámoló szerint szerzetbe vonultak a Szent Sír templomába, mely Krisztus megürült sírboltja fölé épült, és máig a kereszténység legszentebb helyének számít. (Valójában a Szent Sír eredeti temploma Jeruzsálem elfoglalása előtt több évtizeddel leégett; az újjáépített templom már nem csak a sírt, hanem a Golgotát is magába foglalta - a szerk) Mikor a Jeruzsálembe vezető úton megszaporodtak a zarándokok elleni muszlim rablótámadások, a Szent Sír templomának bentlakói úgy ítélték, hogy az újonnan létrejött Jeruzsálemi Királyságnak az ájtatos férfiaknál is nagyobb szüksége van képzett fegyverforgatókra. Harcos hittestvériséggé alakultak hát, és esküt tettek, hogy hadban szerzett tudásukat a kereszténység és a keresztények javára fordítják. A hitharcosok testvériségének eszméje nem tőlük származik: az első keresztes hadjárat alatt a teendők és a zsákmány megosztására, Nyugat-Európában a fosztogatók fenyegette monostorok védelmére tömörültek ilyenekbe Krisztus bajnokai. 1120 januárjában a lovagok kis csoportja Nablúszba ment, hogy a Jeruzsálemi Királyság összegyük papjai elé járuljon, és áldásukat kérje az újonnan alapított szervezetre. Az áldás nem is maradt el, Jeruzsálem királya, II. Balduin pedig saját palotájának egy részét, a korábbi al-Akszá-mecsetet engedte át a lovagoknak a jeruzsálemi Templom-hegyen. Mivel a Szentföld nyugat-európai urai (a muszlim köznyelvben „frankok") az épületet Salamon templomának nevezték - mert annak hitték az új szervezet „a Templom rendje" {Fratres Militiae Templi) nevet kapta, tagjait pedig „templomosokként" kezdték emlegetni. Hogy valódi egyházi rendként léphessenek fel, utóbbiaknak már csak pápai jóváhagyásra volt szükségük - ezt 1129 januárjában, az Északkelet-Franciaországban található Troyes zsinatán kapták meg. A templomosok nemcsak a keresztesek által meghódított területek - a nyugat-európai nyelvhasználatban Outremer („tengerentúl") - zarándokait védték;