Bővebb ismertető
Holnapután
Egy könyvsorozat a jövőnkről egyértelműen és illúziók nélkül, a Cassandra Program gondozásában.
„Amint egyre jobban átlátjuk a létünketfenyegető katasztrófák összefüggéseit, annál inkább érezzük a késztetést, hogy mindennapi, úgymond „valódi" dolgokkalfoglalkozzunk helyettük, a megnyugtató, édes tudatlanság állapotában. De aztán egyre nehezebb és nehezebb lesz letagadni, amit tapasztalunk, mert ahogy figyelmünk a valóság felé fordul, mindenütt annak igazolását fogjuk látni, helyben és szerte a világon egyaránt." - Catherine Ingram
A mezőgazdaság elterjedésével, majd a szénhidrogének kiaknázásával és felhasználásával az emberiség olcsó és bőséggel rendelkezésre álló energiahordozókhoz jutott, ami elképesztő fejlődést tett lehetővé. Ennek eredményeképpen hatalmas mértékű növekedés következett be szinte minden emberi tevékenységben, valamint ezek ökológiai és társadalomra gyakorolt hatásaiban, amely folyamat a JVagy Gyorsulás (Great Acceleration) nevet kapta. A XXI. század első két évtizedében az olcsó olaj utolsó cseppjeiért folytatott háborúkkal, a maradék természeti erőforrások költséges és pusztító kiaknázásával, az eladósodás és spekuláció soha nem látott mértékű terjedésével ez a folyamat újabb szakaszába lépett, az energia előteremtésének fokozása és a gazdasági növekedés fenntartása érdekében. Mindez olyan elsöprő erejű környezeti és társadalmi következményekkel járt és jár, amelyeket már a világ leggazdagabb és leghatalmasabb emberei és nemzetei sem hagyhatnak figyelmen kívül.
Most, a 2020-as években a Nagy Gyorsulás mintha veszítene lendületéből, és irányt váltana. Mindennapi életünket egyre inkább befolyásolják különféle válságok, mint például háborúk, gazdasági nehézségek, politikai zavarok és környezeti problémák. Apolikrtzis kifejezése azt írja le, hogy ezek a válságok nem csupán egymástól független események, hanem összetett