Lennvilág [antikvár]

A föld mélyébe egy öreg kőrisfa odván keresztül vezet az út. Késő nyári hőség, a levegő sűrű és nehéz. A méhek álmosan döngicsélnek a vadvirágok körül. A lábon álló gabona aranyszínű, zöld sávokban fekszik a frissen kaszált fű, a tarlón varjak feketéllenek. Valahol a lejtő alján égetnek valamit, nem látni, csak a felfelé szálló füstoszlopot. Egy kisgyerek kavicsokat dobál bádogvödröcskébe, klang, klang, klang. Ösvény vezet át a földeken egy kelet felé magasodó domb mellett, amelynek gerincén kilenc sírhant sorakozik, hajlott háton kidudorodó csigolyák. Legyek csillogó felhőjében három ló áll szinte mozdulatlanul, csak a farkukkal suhintanak olykor, vagy a fejüket rázogatják. Túl egy mészkőből rakott falon nyíló átjárón, egy patak melletti bozótos mélyedésben áll az a kőrisfa. Koronája az égbe nyúlik, hosszú ágai lehajlanak. Gyökereit mélyen a földbe fúrja. A fény meg-megcsillan az alacsonyan cikázó fecskék szárnyán, fenn a magasban hattyú repül dél felé, hallani tollai száraz pattogását. Gyönyörű ez a fenti világ. A kőrisfa töve közelében jókora hasadék tátong, elég széles ahhoz, hogy egy ember becsusszanhasson a hatalmas odúba - aztán bezuhanjon az alant feltáruló fekete mélységbe. A hasadék két szélét simára és fényesre koptatták azok, akik korábban itt jártak, és az öreg kőris odván át beléptek az alvilágba. Odalent tárul fel az ember előtt a labirintus.