Az én európai családom [antikvár]

A temetés Mialatt ezen a könyvön dolgoztam, meghalt az édesanyám, Anita Bojs. Temetésére számos barát és ismerős jött el - lényegesen többen, mint remélni mertem. Viszont nagyon kisszámú volt a rokonság. Mindannyian elfértünk az első padban, a bátyám és én házastársainkkal, valamint a három szépen felöltöztetett unoka. Kora nyár volt, virágzott az orgona a göteborgi Vasa-templom kertjében. Közösen énekeltük az ismert svéd egyházi énekeket, Den blomstertid nu kommer (Virágot bont minden ág), majd Harlig arjorden (Oly csudás itt e táj). Én választottam az utóbbi éneket, mert úgy érzem, néhány sora nagy vigaszt nyújt: Tidevarv kommá, tidevarvförsvinna, slaktenfölja slaktens gang (Nemzedékek, korok egymásba fonódva, követik egymást, örök idők óta).' A templomi búcsúztatás utáni családi megemlékezésen tartottam egy rövid beszédet. Elsősorban a gyerekekhez, az unokákhoz szóltam, szerettem volna, ha a körülmények ellenére büszkék lennének nagymamájukra. Ők már csak egy idős nénit ismerhettek, akit megviselt a sors, és akinek sokat ígérő karrierje már életének ötvenes éveiben véget ért. Akkor jelentkezett egy sor súlyos probléma: betegségek, válás, konfliktusok, függőség Ezért az unokáknak és a többi vendégnek édesanyám életének első feléről beszéltem. A kitűnő tanulóról, ald annak ellenére, hogy lány volt, és egyszerű körülmények közül származott, a híres Karolinska Intézetben (Orvostudományi Egyetem) tanulhatott. Meséhem gyermekkoráról, mikor egy kis bányatelepülés népiskolájának emeleti lakásában laktak, ahol Berta, anyai nagyanyám tanítónősködött. Pénzük nemigen volt, mégis gazdagok voltak, összetartoztak, tudásszomj, zene, művészet és irodalom töltötte ki napjaikat. Idéztem néhány sort édesanyám naplójából, amelyre hátrahagyott dolgai közt bukkantam. „Szigorúan titkos", ez állt a borítón gyerekes írással. Egy 1 Fordította Jaskó István.