A középkori Európa [antikvár]

A középkor elnevezés a reneszánsz idején született meg. Az antikvitás eszményét keresztény tartalommal újjáélesztő itáliai humanisták a Római Birodalom és a saját koruk közötti időszakot "köztes kornak", azaz középkornak nevezték el, amelyre a tudatlan barbárság korszakaként tekintettek. Giovanni Andrea dei Bussi pápai könyvtáros használta először ezt a fogalmat 1469-ben. A reformáció tovább erősítette a katolikus középkor negatív megítélését, de minden szempontból elítélő minősítést csak a 18. században, a felvilágosodás korában kapott. Ekkor alakult d a világtörténet hármas korszakbeosztása ókorra, középkorra és újkorra, ami mind a mai napig történelemszemléletünk meghatározó alapköve. Ez a korszakolás és a hozzá kapcsolódó értékelés az 1680-as évektől Cristoph Cellarius hallei professzor nyomán vált általánosan elfogadottá, aki 313-tól, Nagy Constantinus milánói ediktumától 1453-ig számította a középkort, amikor a törökök elfoglalták Konstantinápolyt. A 18. század végére azonban a Nyugatrómai Birodalom bukás (476) és a földrajzi felfedezések kezdete (1492) vált a középkor korszakhatárává. Manapság is többnyire ezt a dátumot tekintik a középkor jelképes végének, noha vannak olyan vélekedések is, hogy az újkort inkább a felekezeti egyházak létrejöttét eredményező reformációtól (1517) kellene számítani.