Mátyás király emlékkönyv [antikvár]

ELŐSZÓ Mi újat lehet még mondani Mátyás királyról? - teheti fel a kérdést az olvasó, aki kezébe veszi e kötetet. Azt, amit bármely más történelmi személyiségről vagy korról - adhatjuk meg a választ. Sok ez, vagy kevés? - folytathatja az olvasó a kérdezést. Itt érdemes megállni egy pillanatra, és az egymondatos párbeszéd helyett végiggondolni azt, hogy mi a feladata a történettudománynak. Egy történés, alig hogy lezajlott, vagy megesett, úgy múlik el, hogy ebben a formájában soha többé nem tér vissza. Lehetnek ugyan következményei, de az abban a pillanatban történt dolog soha nem ismétlődik meg. Sem a következmények, sem az előzőhöz hasonló, későbbi események nem hozzák vissza az elmúlt eseményt. Mátyás király madonnás dénárjai, mint bármely más pénzek, nagyon hasonlítanak egymásra. Hiába használta azonban ugyanazt a verőtövet és ugyanazt a kalapácsot a pénzverő, hiába a munkás sok év alatt begyakorolt mozdulata, minden egyes ütése más és más, később soha vissza nem térő cselekedet volt. Egy megfigyelő elmesélheti azonban a cselekményt, habár ugyanúgy egyetlen megfigyelő sem fogja elmondani. Kit a pénzverő kézmozdulata, kit az ember öltözete, kit a keze alól kikerülő pénz érdekel majd. Bármilyen hosszadalmasan is próbálja előadni a történetet, számtalan részlet marad rejtve. Az elbeszélés nem éleszti újjá a történést, de elképzelhetővé teszi. Minél jobb az elbeszélő, annál elképzel-hetőbb az, ami egykor lezajlott. Az elmúlt cselekmény nem önmagában álló, oszthatatlan egység. A verőtőre mért kalapácsütés, bár csak egy másodpercig tartott, számtalan további részletre, azaz további eseményre bontható. Az pedig korántsem biztos, hogy egyetlen pénz kiverését kell egy eseménynek tekintenünk. Az érméket ellenőrzik, zsákokba csomagolják, feljegyzést készítenek róluk, végül fegyveres kíséret mellett egy magadott helyre küldik. A pénzverő azért tudott érmét előállítani, mert évszázados szokásokat, tapasztalatokat kapott örökül. Ennek a tudásnak a saját élete ad keretet: fizikai, szellemi képességei, származása, inasévei, a többi pénzverő közt szerzett tudása. Ez az élet is megismételhetetlen és egyedi, mint egy esemény, csak jóval hosszabb annál. Ha a pénzverő megbetegszik, meghal, elbocsájtják, újat állítanak helyére, aki az előzőhöz megtévesz-tően hasonló dénárokat fog verni, az elődjéhez nagyon hasonló mozdulatokkal. A kamaraispán számára a pénzverő pótolható, mégsem ugyanaz az ember. Az emberi történések nem szétszórt, összefüggéstelen cselekményszilánkok, hanem egy nagyobb történés részei, melyet egyrészt az ember, másrészt az őt körülvevő világ, nevezzük bátran kultúrának, fognak össze. A pénzverő és a pénzverés története, miként minden eseményé, szinte végtelen módon beszélhető el. Van azonban az elbeszélésnek egy különleges fajtája, amit a történetírók űznek. Mátyás király pénzverőit több mint félezer esztendő választja el saját korunktól, ők mégis el tudják mondani munkájukat vagy munkájuk eredményét. A történetírók forrásokkal dolgoznak. Példánknál maradva, régi pénzeket tesznek mérlegre, régi térképeken megkeresik a pénzverőház helyét, elolvassák a pénzverésről szóló iratokat, azaz forrásokat használnak. A múltat feléleszteni ők sem tudják, de újra és újra elbeszélhetik azt. Miként azonban két szemlélő nem tudja ugyanúgy elmesélni ugyanazt a történést, két történetíró sem írja le ugyanúgy ugyanazt az eseményt. Nem azért, mert az egyik jobb a másiknál, miként az sem biztos, hogy a későbbi többet tud elődjénél, de mégis mindig újra kell gondolniuk a múltat. Új források kerülnek elő, új ötletek merülnek fel, hogy mit lehet még e források kapcsán elmesélni, mindig új és újabb forrásokkal és eseményekkel hozzák kapcsolatba a rég megtörtént dolgokat. Miként nincs a világon két egyformán cselekvő ember, nincs két egyforma történetíró sem. Mindegyikük másként látja az egykor lezajlott eseményt, az egykor élt személyt. Egyvalami azonban közös történetükben. Tudományt művelnek, ennek pedig a legfontosabb alapja az ellenőrizhetőség.