Kultúra és politika [antikvár]

A világgal és az élettel szemben való egységes elvi állásfoglalás, azaz a filozófia mindig az értékek bizonyos hierarchiájában hangzik ki. Önkénytelenül feltör tehát a filozófus lelkéből az az akarat, hogy a tőle helyesnek felismert értékeket a valóságban is érvényre juttassa, a társadalmat s ennek felnövekvő nemzedékét a maga életeszménye értelmében átformálni törekedjék. A filozófus levonni iparkodik értékelméletének az emberiség s ennek keretében a nemzet szellemi fejlesztésére vonatkozó következményeit : a filozófus természetszerűen alakul át kultúrpolitikussá és pedagógussá, aki elé annak a problémának kérdőjele kígyózik, vájjon értékeszméi hogyan gyökereztethetők bele a valóságba? életideálja mikép ültethető át a következő nemzedék lelkébe? mikép alakítsa át ennek értelmében a környező társadalmat? Ezért a filozófus, aki mélyen át van hatva értékbeli meggyőződéseinek igazságától, nem tekinthető merőben szende doktrinérnek, az eszmék légüres terében ártatlanul és önfeledten fogalmi légvárakról álmodozó lénynek, aki íróasztala mellett szövögeti gondolatainak spekulatív pókhálóját, hanem oly embernek, aki a maga eszméinek híveket toboroz s közvetlenül vagy közvetve, gyakran szinte észrevétlenül nyúl bele a gondolat hatalmával és sugalmazó erejével a társadalom életformáinak alakításába. A filozófusnak ezt a kettős hivatását már Aristoteles kitűnően felismeri, amikor «a létezők teorétikusának s a kötelességek (értékek) praktikusának» nevezi a filozofáló embert. Nemzetünk történetének 1918-ban ránksujtó tragikus fordulata e sorok írójának lelkét az addiginál sokkal erősebb hangsúllyal a nemzetitársadalmi lélek gyakorlati kérdései, a kultúrpolitika és a pedagógia felé irányította és ösztönszerűen annak fontolgatására sarkalta, vájjon a nemzet rettenetes területi s gazdasági veszteségeivel párhuzamosan hogyan menthetők meg legalább szellemi-erkölcsi javai, miképpen biztosítható és fejleszthető legalább kulturális birtokállománya, hogy az új magyar sarjadék vissza tudja szerezni azt, amit a régebbi az ezeréves kincsből, négy évi hősies erőfeszítés után, riadt lélekkel hisztérikus tömegszuggesztiók naiv áldozataként botorul elvesztett. A boldog békében, Ausztria gyámsága alatt, a nagyvonalú madártávlat helyett még a nemzet vezető társadalmi rétege is a béka perspektívájából nézte az emberiség életének zsongását.