Emberit, s magyart! [antikvár]

Igen, „nagyot és szépet/emberit, s magyart!" - ahogy Ady Endre álmodta egy évszázada. Csakhogy a magyarság azóta elvesztette a XX. századot, s közel áll ahhoz, hogy a lelkét is elveszítse. Házakat tudunk építeni, de Hazát nem. A 15 éve létrehozott Százak Tanácsa alapító tagjainak egyharmada immár örökös tagunk. Rájuk is emlékezünk, amikor arra figyelmeztetünk, hogy a népek nagy vizsgájának óráiban megmaradni, nem jog, hanem erő kérdése. Anyagi hatalomé és szellemi erőé. A történelem arra tanít bennünket, hogy minden erőnket a Haza szolgálatába kell állítanunk. Ezért tettük fel önmagunknak a kérdést: Mit tehetünk nemzetünkért? Tudjuk, hogy „a Hazát úgy kell szeretni, ahogy Homérosz az Iliászban és Jób az Otestamentumban" (Simone Weil). De mit tehetünk ma mi, a Százak Tanácsa tagjai, és állandó meghívott barátaink? Tudjuk, hogy egy társadalom erejének, vagy erőtlenségének a meghatározója mindenekelőtt a lelki élet színvonala és csak másodsorban az iparé. Szolzsenyicin szavaival: „a mögöttünk hagyott félszázad legszörnyűbb öröksége a lelkek szétrombolása volt." Másfélszáz civil szervezet 1996-ban 2500 személyt javasolt tagságra. Tudjuk tízezrek voltak, vannak hasonlóképpen elkötelezettek, hitelesek. A lista első száz tagja - és akiket az évek során csatlakozásra kértünk, hogy osztozzanak velünk abban a felelősségben, amit az egységes magyar nemzet sorskérdéseinek hiteles megfogalmazása jelent, - látva, hogy megfogyatkoztak a nemzet életerejének tartalékai: javaslatainkkal, közös gondok közreadásával fordulunk az olvasókhoz. Zrínyivel, Adyval, Máraival valljuk: mindent, ami legjobb bennünk, oda kell adnunk a Hazánknak. Ez az egyetlen útja a becsületnek és ez a legfőbb parancs.