Elfuserált rendszerváltás [antikvár]

Bevezetés „Tetszettek volna forradalmat csinálnil", vágott vissza Antall József radikális párttársainak, amikor szemrehányást tettek neki a kommunista rezsim kulcsfiguráinak elmaradt felelősségre vonása miatt. Egyetlen rövid mondatban foglalta össze a lényeget: ha egy társadalom a régitói gyökeresen eltérő új útra kíván lépni, szükség van a katarzisra, mely a lelkes elkötelezettség mellett szenvedéssel is jár. Az Ellenzéki, majd a Nemzeti Kerekasztal működése ugyan szakszerűnek volt nevezhető, de mivel csak egy szűk értelmiségi kör többé-kevésbé egyeztetett véleményét öntötte jogszabályokba, az érintettek, vagyis a magyar választók demokratikus keretek között nem hagyták jóvá, egyre több kritika érte. A kritikák folyamatosan elenyésztek volna, ha beindul a gazdaság, és megkezdjük az olyannyira vágyott felzárkózást a Nyugathoz. Ehhez szükség lett volna egy, a Marshall-segélyhez hasonló támogatásra a Nyugat részéről, mérsékelni kellett volna a gazdaságra nehezedő óriási adósságterhet. Bár a magyarországi változásokért lelkesedő Bush elnök és Kohl kancellár egyaránt támogatott volna egy ilyen lépést, a kezdeti ígéreteket neoliberális tanácsadóik nem hagyták beváltani (Kulin, 2015), a sajtó attól volt hangos, hogy nincs ingyen ebéd, az adósságot mindenkinek vissza kell fizetni. Azért nem mindenkinek, ahogyan a francia közgazdász, Thomas Piketty emlékeztet rá (Zsuppán, 2015). A német államadósság ugyanis a második világháború után elérte az összes 11