Civilizáció [antikvár]

Előszó Próbálom felidézni, hol és mikor ötlött fel bennem a gondolat. Talán amikor 2()0.')-ben először sétáltam végig a sanghaji Bundon? Vagy a csungkingi szmog és por közepette, miközben a helyi kommunista pártfunkcionárius vízióját hallgattam arról, hogyan alakul át a jelenleg méíí hatalmas romhalmaz Délkelet-Kína jövőbeni pénzügyi központjává? Mindez 2008-ban történt, és valahogy nagyobb benyomást tett rám, mint a pekingi olimpia megnyitó ünnepségének jól szervezett tivornyája. De az is lehet, hogy 2009-hen a Carnegie Hallban, ahol elvarázsolva hallgattam Angel Lam muzsikáját, annak a káprázatosan tehetséges fiatal kínai zeneszerzőnőnek a zenéjét, aki megszemélyesíti számomra a klasszikus zene keleti irányzatát. Talán csak akkor értettem meg igazán a XXI. század első évtizedének lényegét, amikor az már tényleg a vége felé közeledett: azt, hogy elérkeztünk a Nyugat ötszáz éves uralmának a végéhez. Egyre inkább úgy tűnik számomra, hogy a jelen könyvben tárgyalt kérdés a legizgalmasabb, amelyet a modern kor történészei feltehetnek maguknak: vajon hogyan sikerülhetett nagyjából l.SOO-tól kezdődően az eurázsiai kontinens nyugati végén néhány kis államnak magához ragadnia az egész világ fölötti uralmat, ide értve Kelet-Eurázsia jóval népesebb és számos tekintetben sokkal kifinomultabb társadalmait is? Ehhez én még a következő kiegészítő kérdést is csatolnám: ha sikerül kielégítő magyarázatot találnunk a Nyugat múltbeli felemelkedésére, tudunk-e prognózist ajánlani a jövőre? Valóban itt a Nyugat vége, és egy új időszak, a Kelet korszaka köszöntött ránk? Másként megfogalmazva, annak a világnak a leköszönését szemlélhetjük-e végig, amelyiken a reneszánsz és a reformáció nyomán Nyugat-Európában született civilizáció játszotta a fő szerepet, az a civilizáció, amelyik a tiulomá-nyos forradalomtól és a felvilágosodástói ösztönözve, az Atlanti-óceán 15