Bővebb ismertető
Részlet:
Az összkultúra és a paraszti kultúra.
A XIX. század városi civilizációja elsősorban a lélek tudatos működését, az intellektust tartotta a lélekben magasrendűnek és értékesnek. A lélek öntudatlan részéről, az elemi ösztönökről azt hitte, hogy azok alacsonyabb fejlődésfokot képviselnek a lélek fejlődéstörténetében és jelentőségük egyre csökken. A primitív, „vad" népeket, valamint általában a parasztságot, miután ezeknél az öntudatlan lelki erők, az ösztönök állanak az előtérben és a tudatos működések viszonylag jelentéktelenek, a városi civilizáció kevéssé értékelte. A néprajz, amely ezekkel a népekkel és osztályokkal foglalkozik, ebben az időben nem is volt nagyjelentőségű tudomány; inkább a minden után érdeklődő emberi kíváncsiság kielégítőjének, a kor régi ócskásboltja tartozékának látszott. A XX. század elején a lélekanalizis főként a költők és a misztikusok nyomán felismerte, hogy az emberi lélek sohasem azonosítható a tudattal; az öntudatlan ösztönöknek szintén életfontosságú szerepük van. Logikus következtetésként adódott, hogy a néprajz, amely az öntudatlan ösztönökben élő embertípusokkal foglalkozik, ugyanolyan jelentős tudomány, mint a kultúrtörténet, amely azokat a népeket és korokat tárgyalja, ahol a tudat már uralkodik vagy úton van az uralomhoz.