A nyugat öngyilkossága [antikvár]

Bevezetés A Csodára akadva /bben a könyvben nem lesz szó Istenről. Ebben a történetben az embereket olyan állatoknak tekintjük, amelyek más állatokból fejlődtek ki, olyanokból, amelyek még zavarba ejtőbb állatokból fejlődtek ki, amelyek még ezt megelőzően az ősleves iszapjának, nyálkájának, húsának és zöldségének zavarba ejtő kotyvalékából bújtak elő. A mocsokból vakartuk ki magunkat, nem pedig valamiféle Édenkertből jöttünk. Ha létezett is valaha Édenkert, bizonyára afféle koszfészek lehetett. Magunk hoztuk létre a modernitás csodáját, és ha elveszítjük, az is egyedül csak a mi hibánk lesz. Ebben a könyvben azzal a feltételezéssel élünk, hogy a Mindenható nem irányiba az emberek ügyeit, és nem jár közben az érdekünkben. Isten ebben nem kap szerepet. Természetesen az eszme értelmében vett Isten nagyon komoly szerepet játszik az emberek ügyeiben. Ám - feltételezésem szerint - Isten csupán az elménkben és a szívünkben létezik, és nem a Mennyekben felettünk. A saját meggyőződésemre vonatkozó egyetlen engedményem a fentebb használt „feltételezés" kifejezésben rejlik. Érvelési célzatból élek ezzel a feltevéssel. Jómagam nem vagyok ateista, de úgy vélem, hasznos eljátszanom ezt a szerepet az általam felállítani kívánt érvrendszer kedvéért, afféle iránymutatóként használva, hogy végigvezessem az olvasót a világról alkotott sajátságos gondolkodásmódon. A felvilágosodásalapú demokráciákban mindig gyanút kelt, ha valaki az állítja, valami azért igaz, mert Isten azt mondta,