Bővebb ismertető
Bevezetés
Az emberes űrrepülés történetének három - számomra legfontosabb - eseményének ritka együttállása ihlette ezt a könyvet. Az első Holdra szállás negyvenedik évfordulója 2009 júliusában volt, majd 2010 májusában az első magyar űrhajós három évtizeddel ezelőtti űrrepülésére emlékeztünk, 2011-ben pedig kerek fél évszázados lesz az első űrrepülés. Azonban nem mulasztom el megjegyezni, hogy az űrhajózás napjának huszadik évfordulóján egy új űrkorszak is elkezdődött, és ez az esemény sem maradhatott ki a könyvből.
Az eltelt öt évtized űrtörténelméből mazsolázgatok az évfordulók sorrendjét követve. A könyvben nem találhatók gigantikus számoszlopok a rakéták adataira vonatkozóan, az Olvasó nem fogja megismerni a hajtóművek specifikus impulzusértékeit. Mindezzel szemben a történetek középpontjában mindig az ember áll, kisebb-nagyobb űrtitkaival, az eltelt öt évtized győzelmeivel és vereségeivel, kimondott és elfojtott vágyaival, megbántottságával, vetélkedésével, egyszóval a mindennapok esendőségével a kozmoszban és idelenn a Földön egyaránt.
Szerencsés embernek mondhatom magam, mert alkalmam volt találkozni jó néhányukkal, férfiakkal és nőkkel is. Nemcsak hivatalos fórumokon, hanem fehér asztal(ok) mellett is. Ők, az űrsztárok tulajdonképpen már bevonultak abba a bizonyos Nagy Történelemkönyvbe.
Szerencsés embernek mondhatom magam, mert kevés számú, de nagyon jó barátaim között tarthatom számon Magyari Bélát - most már dr. Magyari Béla nyugállományú mérnök ezredest a „kiképzett űrhajóst". Űrhajós ismeretségeim jó részét neki köszönhetem, csakúgy, mint e könyv néhány történetét. Dr. Horváth András űrkutató csillagász, a Budapesti Planetárium egykori igazgatója szinte anyanyelvi szintű orosznyelvtudásával sietett segítségemre, és sok űrhajóst az ő révén is meg-
5