A vörös hajó [antikvár]

Részlet a könyvből: 1951. június 18-a. Verőfényes nyári reggel. A villamosok türelmetlenül csengetnek, a dolgozók százezrei sietnek napi munkájukba, szélesre tárulnak a gyárak kapui, a hidak megfeszülnek a friss kora reggeli szélben s az országház csúcsán a mind feljebb igyekvő napfényben megcsillan az ötágú csillag. A legszebb percek ezek a város életében. Mintha a másfélmilliós város hatalmas teste nagyot nyújtóznék, hogy friss lendülettel újabb rohamlépést tegyen a szocializmus felé. Igen szép percek ezek, a lüktetve ébredő élet percei, de ezen a napon különösen szép a reggel a Ganz Hajóban. Az igazgatósági épületből, a műhelyek felől csoportokba verődött vidám, csillogószemű emberek tódulnak a part felé. Megkerülik a sólyatéren épülő új hajó féligkész, csupasz, vaslemeztestét, de sokan a bakokon ülő hajófenék alatt, az állványzat és a bakok oszlopai között bújnak át fürgén, izgatottan, hogy hamarabb érjenek a víz szélére és hamarabb pillantsák meg az új, XXVI. hajót indulása pillanatában. - Tíz perc múlva félhét! - kiáltja valaki s az általános nyüzsgés hirtelen még élénkebbé válik. Félhétkor indul próbafutásra, első útjára a XXVI. hajó. Mindig nagy pillanat ez: a megszületés pillanata. Amikor felbúg az indulást jelző sziréna, amikor a gépház remegni kezd és a test megmozdul - ekkor kezd élni a hajó. Most azonban még az utolsó percek izgalmát érzi a telep, a bábáskodók százai segítenek az újszülött körül. Félmeztelen, barnahátú munkások óriási vödrökben cipelik fel a hajóra a selymesfényű olajat, amely sötétkéken ragyog a korai napsütésben. A munkások meztelen talpa alatt remegve döng a fahíd. Gyorsan haladnak át a fedélzeten s lefelé igyekeznek olajos vödreikkel a gépház belsejébe. A hajó folyosóin asztalosok, mázolók, kárpitosok, villanyszerelők rajzanak.