Nexus [antikvár]

Prológus Homo sapiensnek, bölcs embernek neveztük el saját fajunkat. Ám kérdéses, hogy mennyire vagyunk méltók erre a névre. Annyi biztos, hogy az utóbbi százezer évben mi, sapiensek óriási hatalomra tettünk szert. Felfedezéseinknek, találmányainknak és hódításainknak már csak a felsorolása is köteteket töltene meg. A hatalom azonban nem bölcsesség, és százezer évnyi felfedezés, feltalálás és hódítás után az emberiség egzisztenciális válságba juttatta magát. A saját hatalmunk helytelen használata okozta ökológiai összeomlás szélén állunk. Eközben továbbra is szorgalmasan gyártjuk az olyan új technológiákat, mint a mesterséges intelligencia (MI), amelyekben megvan a potenciál arra, hogy kiszabaduljanak az irányításunk alól, és rabszolgasorba taszítsanak vagy megsemmisítsenek bennünket. Ahelyett azonban, hogy fajunk összefogna ezeknek az egzisztenciális fenyegetéseknek az elhárításáért, egyre erősödnek a nemzetközi feszültségek, egyre nehezebbé válik a globális együttműködés, az országok tömegpusztító fegyvereket halmoznak fel, és egy új világháború sem tűnik lehetetlennek. Ha mi, sapiensek annyira bölcsek vagyunk, miért vagyunk ennyire önpusz-títóak? Közelebbről megvizsgálva, noha a DNS-molekulától a távoli galaxisokig rengeteg információt gyűjtöttünk össze mindenről, nem úgy tűnik, mintha mindezek az ismeretek választ adtak volna az élet nagy kérdéseire: Kik vagyunk mi? Mire kell törekednünk? Milyen a jó élet, és hogyan kell úgy élnünk? A rendelkezésünkre álló roppant mennyiségű információ ellenére ugyanolyan fogékonyak vagyunk a fantáziálásra és a téveszmékre, mint távoli őseink. A nácizmus és a sztálinizmus csupán két példa a tömeges őrületre, amely olykor még a modern társadalmakat is magával ragadja. Senki sem vitatja, hogy az emberek ma jóval több információval és hatalommal rendelkeznek, mint a kőkorszak-