Bővebb ismertető
A játék és a szórakozás megítélése minden társadalmi korban és rendszerben a kultúra és a felépítmény sajátos viszonyát tükrözi. A termelőerők és a társadalmak szükségszerű fejlődésének folyamata magában hordozza a játékkultúra megfelelő szintű fejlődésének lehetőségét és perspektíváját. Az egyes történelmi korok és az adott termelőerőknek megfelelő felépítmények az emberiség kultúrtörténete által meghatározott keretek között ismerték fel és hasznosították az ember ösztönös és öröklött tevékenységkényszerének spontán megnyilvánulásait, biológiai-szociológiai funkcióit. A legújabb kultúrszociológiai kutatásokból világossá vált, hogy már az ősközösségi társadalomban is fontos szerepe volt a játékfolyamatoknak. A társadalmi élet legkorábbi fejlődési szakaszaiban a gyermekek közös életet folytattak a felnőttekkel. A társadalom minden tagja, s minden mozzanata nevelte a gyermekeket. Ennek a nevelésnek a legfőbb társadalmi célja az volt, hogy a felhalmozódott tapasztalatokat a játékon és a rituálén keresztül átadják a gyermekeknek, s így a közösség aktív tagjává, a társadalmi termelő munka résztvevőivé alakítsák; őket. A felnőtteket játékosan utánzó gyermekek megtanulták a létfenntartási és termelési cselekedeteket, tevékenységi formákat. Játékaikkal a mindennapi élet azon tevékenységeit elevenítették meg, amelyekben közvetlenül ugyan nem vettek részt, de későbbi cselekedeteiknek alapjait képezték. Az ősi körülmények között élő népek életében a játék és a munka egyformán fontosak voltak. Az ősközösségi társadalom bomlása után a termelési viszony alapján polarizálódott szerepkörnek megfelelően a családon belül és osztályoknak megfelelően is változott a játékhoz,szórakozáshoz és a kultúrához való viszony.* Az uralkodó osztály és a gyermekek számára általánossá vált és szinte állandósult a szórakozás és játéktevékenység, a köznép számára viszont leszűkült, csupán az ünnepnapokra szorítkozott a játék és a szórakozás. Ennek megfelelően a közfelfogásban a játék és a szórakozás értéke, szerepe degradálódott.