Zsidó szabadságharcosok [antikvár]

Amikor e könyv megírásának gondolata először felmerült bennem, 1942-ben, már teljes gőzzel - és gázzal - dolgoztak a zsidó nép kiirtásán a német halálgyárak. Magyarországon akkor erről nem tudtam, de minden zsidó hallott a lengyel, majd a szlovák hittestvérek rémes elnyomásáról. Hallottak, de tudat alá süllyesztették vészes sejtelmeiket. Még a munkaszolgálatosok ellen elkövetett bűnöket sem regisztrálták a hitközségek. Horthy kormányzó nem engedi, hogy a lengyel zsidók sorsára jussunk - vigasztalódtak. Tehetetlenül, gyávasággal határos belenyugvással fogadták a sorscsapásokat. Az aggódóknak és azoknak, akik nem féltek a jövőbe látni, szántam könyvemet, kihangsúlyozva, hogy a zsidóság él és élni fog. Amikor 1945 nyarán Erec Jiszraélba (Palesztina) jöttem, láttam, hogy hitem bebizonyosodott. Ez a parányi közösség, az utolsó három nemzedék hősöket szült ősi hazájában, melyet elorozni készült angol és arab. A diaszpórában eltaposott zsidó háta hazájában kiegyenesedett. A megadásra emelt karok otthon kasza, kalapács után nyúltak és fegyvert ragadtak, ha veszély fenyegetett. A szégyen évszázadait a hősiesség kora váltotta fel. A tegnap lenézett páriát a világ bámulja immár több mint ötven esztendeje. Ekkor és ezért írtam meg a Szabadságharcosokat. De - tévedés ne essék - nem a harc a zsidó ideál. Izrael legjobbjai mindig is Jezsajás próféta aranykort ígérő igéjéért lelkesedtek, miszerint eljő a nap „és a nemzetek nem fognak fegyvert más nemzetek ellen, és nem tanítják többé a háború tudományát". A Szerző