Téves csatatéren [antikvár]

Ez a könyv befejezetlen marad mindörökre. Mert e tájon nincs olyan háború, amely valaha is véget ért volna. S nincs béke sem, amelyet nem kötöttek volna meg, hogy másnapra elfelejtsék. Egy év háborús tartalmú cikkeit, riportjait látja itt viszont az olvasó a szlovéniai csatáktól a horvátországi harctereken át Bosznia-Hercegovina pusztulásáig. A történelem köszön vissza véres ködön át; egy valamikor viruló ország vívja haláltusáját: eszméi porig alázva, teste a végzeté. A Naplóban megjelent írások szerzői nem a nagypolitika egymásnak feszülő indulatairól számolnak be, hanem a krónikás hűségével elemzik a kort, s próbálnak maguk is eligazodni ott, ahol a történetek hősei sem találják önmaguk elveszett mását: a békés, alkotó, nagyra hivatott embert. Azt, aki elment, elbujdosott, eltűnt, s azt, akit megtaláltak, de már csak koporsóba zárva hoztak haza, meg azt is, aki a béke embere volt, de végleg elveszítettük, mert mára arcát a szorongás, a félelem homályosította el. Nemcsak a kofferek, hanem a sírok is domborodnak. A mi csatáink a fejekben játszódnak le: a menekültek, becsapottak, kifosztottak, évezredes otthonukból kiűzöttek, erőszakkal mozgósítottak, parancsmegtagadók és a békéért intézményesen küzdeni akarók fejében. Korpuhatolók vagyunk mindannyian. A vallomások emberi hitelét a szenvedés, a riportok valóságtartalmát pedig a kiállás adja. Akkor, amikor az itteni sajtó a riportok valóságtartalmát pedig a kiállás adja. Akkor, amikor az itteni sajtó a világtörténelem legelvetemültebb uszításától volt hangos, mi a békét hirdettük. Sem hősök, sem áldozatok nem kívántunk lenni, csak ma is hiszünk abban, amit az írások születésének a pillanatában vallottunk: a háború esztelenség, s ennek a tudatosítása a mi föladatunk is. Talán azok voltak az igazán bátrak, akik a fenyegetések ellenére is mertek nyilatkozni és megnyilatkozni. Példaadásuk nélkül a háború iszonyata rejtve maradt volna, s a belénk nevelt törvénytisztelet is fejet hajtott volna az olyan embertelen törvények előtt, amelyek vágóhídra terelik egy ország jobb sorsra érdemes lakosságát. Temerin, Zenta, Ada, Moravica, Oromhegyes sem történhetett volna meg, ha az elutasító fölismerés nem lett volna tömeges.