Katonapolitika és hadművészet a két világháború között [antikvár]

A "Nagy Háború" után a világ nem lehetett igazán nyugodt, hiszen az óriási enberi és anyagi áldozatok ellenére a konfliktust teremtő okok nem szűntek meg, sőt újabb ellentmondások keletkeztek. A két világháború között a katonapolitika alakulására és a hadművészet fejlődésére több tényező együttes hatása figyelhető meg. A stratégiai célok meghatározásánál kiinduló pontnak tekinthetjük azt a tényt, hogy az adott ország a győztesek vagy a vesztesek táborába tartozott, illetve hogyan ítélték meg háborús szerepét a békekonferencián és milyen poziciókat sikerült ótt kiharcolnia. Az ellentétek hatására az egység a két nagy táboron belül igen hamar felbomlott. Számos győztes ország érezhette úgy, hogy méltánytalan elbírálás alá esett és fejlődésének korlátai nem szűntek meg. A világháború után különösen Közép- és Kelet-Európában hatalmi vákum keletkezett, míg a gazdasági feltételek és lehetőségek nem sokat változtak. A belső fejlődést biztosító világkereskedelmet - a nyersanyagbázisokkal és a szállítási útvonalakkal együtt - továbbra is pár ország uralta, így a többiek fejlődése lényegében csak a szegényes saját forrásokra támaszkodhatott. A győztes nagyhatalmak mindent elkövettek, hogy pozíciójukat megtartsák és elszigeljenek minden kitörési lehetőséget. Ezt a törekvést igazolja a francia miniszterelnöknek (Clemenceau) a békekonferenciához küldött üzenete is: "Ez a békeszerződés, mint minden elődje nem egyéb és nem is lehet más, mint a háború folytatása". A nagyhatalmi ábránd, a konzervatív felfogás elvakította a győzteseket és nen hitték el, hogy Európát már nem lehet a régi hódon kezelni. így akarva-akaratlanul -és ha ns.-n is direkt módon -, de nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy nem kívánatos folyamatok induljanak el és a békét igen rövid idő után újabb, még pusztítóbb háború vált- - 3 -