Glória [antikvár]

Kötetemnek egyik fogyatékossága, hogy hiányos. A tavalyi küzdelmekről, a limanovai nagy napokról, a kárpáti kínszenvedésekről, a limanovai nagy napokról, a kárpáti kínszenvedésekről, gorlicei, tarnowi dicsőséges áttörésről, Przemysl visszavételéről nincs sok szó benne. Azzal kell védekeznem, hogy ezekről már előző kötetemben írtam. Felelni óhajtok e néhány sorban egy nagyon szigorú, nagyon jó emberemnek is, aki egyszer ezzel támadt rám: - Ugyan hagyd el! Te is csak olyan vagy! Belefújsz a közös trombitába. Csupa dicséret, rajongás! Sehol egy őszinte "önérzetes" szó! Kedves jóemberem, nem a mindenható cenzurával védekezem, - pedig megtehetném ezt is. Arra figyelmeztetlek csupán, hogy ahányszor nem bírtam a szívemmel: a "mi katonánk" alakja lebegett előttem, amikor elhallgattam vagy körülírtam akármit: megint csak őrá gondoltam, aki talán éppen induláskor vagy ázott, sáros odúban olvasná valamelyik elfakúlt ujságfoszlányban az én rossz híreimet, és amikor nem "kritizáltam" (valld meg: ez fáj, ugy-e?): úgy gondoltam, hogy nem jött el még az ideje. A magyar katonáról kellett volna még többet írnom, igaz. De ma, amikor még sír és nevet bennem minden, nem tudok elég különbséget tenni elhantolt hősök, vakok és féllábúak között. Sajtóhadiszállás, 1915 szeptember havában Landauer Béla