Az első világháború [antikvár]

Előszó Az első világháború nem csak európai katasztrófa volt. Világméretű öldöklés volt ez, amelyben sok ezer ázsiai és tengerentúli katonának kellett meghalnia az európai nagyhatalmak, Németország, Franciaország és Anglia birodalmi téveszméiért. Csaknem tízmillió katona vérzett el a csatatereken Flandriától a kínai Csingtauig. Legalább ugyanennyien tértek haza megroppant idegrendszerrel vagy roncsolt testtel, nyomorékon vagy rokkantan. És ez nem minden: a világméretű konfliktus, amely négy impérium széthullásával végződött, és megrendítette Nagy-Britannia és Franciaország gyarmatbirodalmait, egy új korszak kezdetét is jelöli: következményeként került hatalomra Lenin és Sztálin, valamint két évtizeddel később a náci barbárság. Adolf Hitler, aki a háborút őrvezetőként élte át, elhatározta, hogy „politikus lesz belőle" és véget vet „a versailles-i gyalázatnak". Kié a felelősség az első világháború kitöréséért, amelyet a britek és a franciák még mindig a „nagy háborúnak" neveznek? Ez a kérdés mindmáig sok történészt foglalkoztat. A császári Német Birodalom szántszándékkal idézte elő a tragédiát, vagy csupán félreértések és diplomáciai fiaskók eredménye volt ez a háború? „A kölcsönös gyanakvás kölcsönös paranoiát ébresztett" - állítja Hew Strachan, az Oxfordi Egyetem hadtörténész-professzora. Ezzel szemben II. Vilmos életrajzírója, John Röhl, aki 1999-ig a dél-angliai Sussex egyetemén az európai történelem professzora, azt a nézetet képviselte, hogy a német császárnak „igen nagy az ő vétke" az első világháború kitörésében.