"A pokol tornácán..." [antikvár]

I. A szerző előszava A magyar 2. hadsereg 1942-43-as tevékenysége, harcai és súlyos veresége a Don mellett a magyar köztudatban valóságos „modernkori Mohács"-ként él. A közvélemény azonban jószerivel csak az 1943. januári áttörés és a hóban-fagyban vívott visszavonulás küzdelmeit kapcsolja a hadsereghez, az 1942. nyári, rendkívül véres hídfőcsaták képe a köztudatban alig él, jórészt még ismeretlenek részleteiben ezek a küzdelmek. Ezen könyv megírásakor az volt a célom, hogy a hozzáférhető magyar, német és szovjet, ill. orosz források alapján a nyár folyamán vívott rendkívül heves küzdelmekről egy kissé átfogóbb képet próbáljak adni, mivel ezek voltak azok a harcok, melyekben a magyar honvédek először tapasztalhatták meg igazán komoly mértékben a háborút, a szovjet ellenfeleik igazi arcát, mert bár az I. gyorshadtest komoly harci tapasztalatokra tett szert az előző évben a Szovjetunió elleni harcban, ez gyakorlatilag a korabeli honvédség elitje volt és nem a nagy tömegíí, gyengén kiképzett tartalékosokból álló gyalogság, mely 1942-ben bevetésre kerük. A mű címe kissé talán hatásvadásznak tűnik, azonban mint az olvasó később látni fogja, ezt egy korabeli naplóból kölcsönöztem. Maga az egyik résztvevőjellemezte így ezeket a haicokat a magánnaplója számára - egyébként a rendkívül véres hídfőcsatákkal kapcsolatban még az előző évben a gyorshadtesttel már a hadműveleti területen járt és most az 1. tábori páncéloshadosztállyal ismét harcba kerülő katonáknak is sokszor olyan emlékeik voltak, melyekre nem szívesen gondoltak vissza. Ezek alapján úgy gondolom, hogy a magyar 2. hadsereg hídfőcsatáinak egyes részleteiben még kellő mértékben feltáratlan története korántsem „lerágott csont" és megér egy külön kiadványt. Aki a magyar 2. hadsereg ákalános története iránt érdeklődik 1942-43-ban, annak Szabó Péter kiváló monográfiáját ajánlom figyelmébe, mely: Don-kanyar. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942-1943) címmel jelent meg a Corvina kiadónál Budapesten, 2001-ben. Ezúton is szeretném megköszönni a könyv elkészítéséhez nyújtott segítséget a veteránoknak, illetve családtagjaiknak, magyar és külföldi kutatóknak, valamint a Hadtörténelmi Levékár (Budapest) és a Bundesarchiv-Milkárarchiv (Freiburg) munkatársainak.