Bővebb ismertető
Amikor az itt kidolgozott példák első fogalmazásai készültek még más tankönyvek, illetve jegyzetek álltak a hallgatóság rendelkezésére és nem volt ajánlott szabvány a jelölésekre vonatkozólag; a tanterv (tananyag) is bizonyos módosításokon ment át azóta, különösen a tárgyalásmódot illetően. Ezeket a körülmények tették szükségessé az átdolgozást. A jelölésekben a szabvány javaslatát követve az erőt általában F betűvel jelöltem, de emellett az adott problémához igazodva szinte minden betű előfordul az egyes erők jelölésére; pl. a súlyerő G vagy Q, a súrlódó erő S, a rúdszerkezetek csuklóerői pedig a csukló megjelölésével azonos elnevezést kaptak. Ezek alapján indokolatlan lett volna, ha az F helyett a generációkon át alkalmazott P jelölést teljesen mellőzöm. Az ismeret-anyag lényegében nem változott (az ún. klasszikus műszaki mechanikáról, annak is a "statika" fejezetéről van szó). Ezért az átdolgozás során a példa-anyagon lényeges változtatást nem eszközöltem, néhány sablonos példát elhagytam, másokat viszont - éppen a tapasztalatok alapján - bővebb magyarázattal láttam el. A terjedelem bővítését eredményezte a tananyag bővülése, pl. a "csuszka", a vektor-számítás alaki alkalmazásának bemutatás és az a körülmény, hogy az igénybevételi ábráknak számított értékek alapján való megrajzolása különös jelentőséget kapott. Bár ez utóbbi probléma elsősorban matematikai kérdés (függvény ábrázolás), de a függvények értelmezési tartományának problémája és az, hogy a függvényekben dimenziós mennyiségek szerepelnek, indokolja, hogy ezeket több példában igen részletesen megvilágítsuk. Az előző kiadás példaszámozását lényegében megtartottam, így az esetleges hivatkozások azokat sem zavarják, akik a régebbi kiadás birtokában vannak; egyes, hasonló probléma több változatát is vizsgáló példákat szétválasztottam és a, b, c jelöléssel különböztettem meg őket (pl. a súlypont-számítási feladatokat); az újabb változatokat, pl. csukló helyett csuszka alkalmazása, hasonló módon különböztettem meg (pl. S 71. és S 71/a). Az egyes problémák során felmerülő kérdéseket, valamint a különböző módszerekkel végzett megoldásokat igyekeztem egymástól jobban szétválasztani, hogy a gyűjtemény kezelhetőségét evvel is elősegítsem.