Bővebb ismertető
Az Olvasóhoz
Szokatlan könyvet vettél a kezedbe, Kedves Olvasóm, Barátom. Ez a könyv tulajdonképpen a hagyományos értelemben meg sem jelent. Magánkiadásban „hoztam" ki és kézbe adom; legrosszabb esetben postán juttatom el hozzád, avagy egy barátom kezén át jut el hozzád.
Húsz éve „kutatom" a jövőt; e tárgyban a negyedik könyvnyi mondanivalómat tartod a kezedben. Az előző három könyv fogadtatása jellegzetesen megfelelt a hasonló könyvek sorsának: alig jutott el az olvasóhoz. Szakmabeliek mondják, hogy az első könyvem (Mese a harmadik évezredről, megj. 2001-ben) második kiadása kifejezetten sikerként értékelendő - a szokásos példányszám ellenére. A második (A XXI. század tüze-vize, megj. 2002-ben) egy ideig tananyag volt egyik jó nevű egyetemünkön. A harmadik (2016, megj. 2005-ben) kifejezett „jóskönyv"; markáns évszámával igen hangosan dobolja a jövőt.
Szakmai körökben már idéznek; lábjegyzet lettem. Az egyik tévécsatorna műsorsorozatot készített elő könyveimből, mígnem a vezér le nem intette őket. „Jövőről műsort!? Azt minek tudnák a tömegek?"
Ennyi.
Vagyis a jövőre nem kíváncsi a laikus közönség; sokak szerint ne is legyen kíváncsi. Talán jobb is így.
Nos, tehát nem a nagyközönségnek, nem a nyilvánosságnak szánom e könyvemet, hanem egy szűk szakmai, baráti körnek.
Azoknak, akik talán - ismerve engem - nem hisznek őrültnek a téma miatt: összeomlás után Megjegyzem, hogy e címszó alatt immár több mű is megjelent - egy közös szemlélettel.