Televizió technika [antikvár]

Televízió t e c h n i k a 1. Képfelvevő csövek Képek elektromos uton való továbbitásóra már elég régóta végeztek kísérleteket. Azt már ezek az első kísérletek is megmutattálc, hogy a képátvitelnél két feladatot kell megoldani: fényesség értékeket kell elektromos jelekkel jellemezni, tehát fényt mérhi és a képet képelemekre kell bontani, & fényesség értékek elektromos jelekké alakítására nagyon jó eszközök a fényérzékeny anyagokkal készült fényelenek és fotocellák. Ha egy fény-elemre rávetitjük egy képpont képét, akkor az általa szolgáltatott feszültség arányos lesz az illető képpont fényességével. Ha megoldjuk, hogy az átviendő kép egyes képpontjait egymás utón vetítsük ró a fotocellóra, akkor - mivel a fotocella jele mindig a rávetitett képpont fényességével arányos - olyan jelek egymásutónjót kapjuk, melyek a képtartalom információjót tartalmazzák. Az első ilyen képótvivő berendezés 1884-ből származik, Nipkow szabadalma. Ez a képet mechanikus uton bontotta képelemekre. A képfelvevő oldalon elhelyezett fotocella előtt egy lyukspirólissal ellátott tárcsa forgott és ezen keresztül vetítették rá a képet a fényérzékeny rétegre. Mindig csak agy képelem fénye jutott ót a lyukon keresztül a fotocellára, mert a kép vízszintes méretét a lyukak egymásközti tóvolságára választották, így egy lyuk végighaladása a kép előtt egy sor letapogatását jelentette és a következő lyuk az ezután követ-kez o sort tapogatta le. A képvisszaadás pedig ugy történt , hogy a fotocella által szolgáltatott jellel vezérelték a vevőoldalon elhelyezett fényforrás fényerejét. A fényforrós előtt pedig szinkron forgott egy ugyanolyan tárcsa, mint amit a felvételnél hasznóltak. Ennek megfelelően a néző szemébe mindig annak a képpontnak a