Bővebb ismertető
A székesfőváros az 1930. évi népszámlálás alkalmával elérte a milliós lakosszámot s ezzel, amint azt a székesfőváros főpolgármestere annak idején a közgyűlésen is ünnepélyesen bejelentette, beléptünk a világvárosok sorába.
Ennek az immár milliós lakosszámú városnak közegészségügyi szempontból egyik legfontosabb közművét: a csatornázást kívánom ismertetni. Ez az ismertetés most talán annyival is inkább időszerű, mert a főváros végleges jellegű, a mai értelemben vett modern csatornázásának kialakulása a millenniumi évekre esik. Jelenleg tehát a csatornázás már negyven éves múltra tekinthet vissza. Erre a négy évtizedre való visszapillantás alkalmat ad annak a vizsgálatára, hogy a székesfőváros rohamos fejlődésével hogyan tartott lépést a csatornázás és hogy a modern csatornázáshoz fűződő városegészségügyi érdekek milyen mértékben nyertek kielégítést.
Mielőtt azonban a főváros csatornázásának jelenét tárgyalnám és a mai csatornázási intézményeinket ismertetném, történelmi áttekintést szeretnék nyújtani egyrészt a fővárosban a millenniumi éveket megelőző időkben uralkodó csatornázási állapotokról, másrészt pedig példákat kívánok felsorakoztatni arra, hogy már a legrégibb ókorban is minden kultúrnép gondoskodott a civilizatórikus fejlődés során nagyobb településeinek csatornázásáról.
A történelmi kutatások szerint már az ókori népek - amikor pedig a közegészségügy még igen kezdetleges fokon állott - rájöttek arra, hogy' egy nagyobb közösségben való együttélés mellett az emberi és állati váladékokat az egyéb szenny- és csapadékvizekkel együtt a házakból és utcákról el kell távolítani.
A szennyvíznek ártalmas fertőző voltáról fogalmat nyerhetünk, ha meggondoljuk, hogy minden köbcentiméter szennyvíz többmillió baktériumot tartalmaz. A fertőzés tekintetében nemcsak az emberi fekáliák jöhetnek szóba, hanem az ipari üzemekből, istállókból elfolyó szennyes víz és a háztartások mosogató-, öblítővizei is, amelyek a csiráknak ugyancsak millióit tartalmazzák. Nagyon gyakran látjuk kisebb városokban.