Bővebb ismertető
ELŐSZÓ
A mind gyakrabban hangoztatott „permakultúra" szó különösen azoknak az életében nyer értelmet, akiket vonz a kertészkedés és az élelmiszer-termelés lehetősége. Vannak, akik a kifejezést a jól alkalmazható kiskerti módszerek gyűjtőfogalmaként használják, ami helyes megközelítés, ám mégis kissé leszűkíti a jelentéskörét.
A permakultúra ugyanis sokkal több ennél. Egy idős hölgytől, az anyatermészettől szerzi az ismereteket, akinek még a pontos életkorát sem tudjuk (de nagyjából négymilliárd éves lehet). Az anyatermészet olyan kitűnő eredményeket ért el a terepkísérletek, fejlesztések és tapasztalatok terén, amelyekből csak okulhatunk. A természet már bizonyította, mennyire kitartó. Gyakorlatilag semmit sem pazarol el, felhasznál minden energiát, újrahasznosítja a hulladékot, megtanult rugalmas, alkalmazkodó és találékony lenni - és bőségesen ontja magából javait. A permakultúra nem szól másról, minthogy ezt a kiváló munkát elismerjük, és alapelveit megvalósítjuk a gyakorlatban, társadalmunk biztonságos élelmiszer-ellátásának érdekében. El kell azonban oszlatnunk vele kapcsolatban egy újra és újra, számtalanszor felbukkanó tévhitet: nem egy rekordtermést adó zöldségtermesztési módszerről van szó. A folyamatos, bőséges termés mítosza makacsul tartja magát, hiszen nagyon jól hangzik. A teljes önellátás azonban lehetetlen, legalábbis a kertészek többsége számára. Mindig hiányozni fog pár négyzetméter, néhány termesztési technika vagy gép ahhoz, hogy - étrendünknek megfelelően - például gabonát termesszünk. Évente tíz mázsa kenyérgabona előteremtése nem egyszerű kertészeti feladat. Minden szociális igényünk kielégítéséhez társakra van szükség. Hasonlóképpen, ahogy az élet más területein, az együttműködés és a kölcsönös támogatás kulcsfontosságú tényezők a permakultúra sikeréhez is.
A permakultúra rendszerének elfogadása azt jelenti, hogy hónapról hónapra ennek a szemléletnek a jegyében végezzük munkánkat. Ez azzal jár, hogy áttérünk az átgondolt fogyasztásra - nincs paradicsom januárban vagy szamóca decemberben. Télen elfogadjuk, hogy gyökérzöldségeket eszünk, nyáron pedig időt fordítunk a termények tartósítására. Ez azt jelenti, hogy nem kidobunk, hanem újrahasznosítunk; ismét végiggondoljuk a szokásainkat és azt, ahogyan eddig kertészkedtünk, vagyis a legvégsőkig mérlegeljük fogyasztásunkat és életmódunkat. A józan ész által diktált elvekhez való visszatérés cseppet sem romantikus, és nem is mindig kel-