Eleven örökség - Régi magyar háziállatok [antikvár]

Ha a búzaszem nem esik a földbe és meg nem hal, egyedül marad. De ha meghal, sok termést hoz." "(János 12,24.) Akárhogy törekszem, törekedtem, még sohasem tudtam ennél szebben megfogalmazni azt a csodát, ahogyan egy kicsiny búzaszembe sűrűsödött életterv megvalósul, a búza kicsírázik, szárba szökken, kalászt és termést hoz. Ebből lesz a kenyér. Az ember elveti a búzát, földbe veti, mintha eltemetné. Azután hosszú ideig vár, tudva, hogy a magokból zöld mező lesz, az ember, a gazda gyönyörűségére. Ahogy eljön a tavasz, még ennél is szebb lesz a búza. Szárba szökken, és hamvas, zöld leveleiről a májusi nap sugara alig győzi felinni a hajnali harmatot. Közömbös lény az, aki ezt a szépet nem veszi észre! A búza, maga a búza növény, amikor virágzik, olyan tiszta és olyan szép, mint a menyasszony és a vőlegény. A menyasszony ékes, kalász feje égnek emelődik. Kecses nyakát gallérok, játékos fülecskék díszítik. Kéklő, viaszos levélszoknyák öltöztetik a nád derekú, büszke szépséget. így várja a hasonlóan délceg hercegét.