Életforgácsok [antikvár]

Bevezető K edves Olvasóim! 2020 szeptemberében megérem a kilencvenedik születésnapomat. Úgy érzem, hogy számomra is eljött az összegzés ideje. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik magas életkorukban jóleső megnyugvással gondolhatnak vissza életpályájukra. Ha az ember ilyenkor számot vet eredményeivel, szerényen ráeszmél arra, hogy sokaknak tartozik köszönettel és hálával esetleges sikereiért. A kutatómunka jellegzetesen közösségi természetű, oly értelemben, hogy még a látszólag egyéni eredmények is rendszerint többek együttműködésén alapulnak. Illő tehát, hogy számvetésemnek mindjárt az elején köszönetet mondjak mindazoknak, akik az elmúlt közel hét évtizedben - rövidebb-hosz-szabb ideig - a munkatársaim voltak, vagyis - névvel vagy név nélkül - társszerzői a közös munkánkból született eredményeknek. Korszakok torlódásában éltem, történelmi hullámverések és az iskolai palatáblától a digitális high-tech korszak térhódításáig felívelő, szédületesen felgyorsult változások világát kellett megtapasztalnom a megélt kilencven évemben. Eljutottunk egy olyan korba, amelyet az eszközök tökélye és a végcélok zavarossága jellemez. Egyike voltam a százmillióknak, akik a korszakváltó fejlődés változó körülményei között keresték és találták meg a maguk útját, amelyen megpróbáltak tisztességgel végigmenni. Elgondolkodtam azon, hogy pályafutásom történetéből mi az, ami talán érdemes egy összegzésben való megőrzésre, ami esetleg tanulságos is lehet a következő generációk számára. Végül úgy döntöttem, hogy e kötet anyagát nagyrészt korábbi publikációim és a velem készült interjúk eredeti anyagából állítom össze, amelyekben a magamra vállalt feladatokon kívül jól érzékelhető a kor is, amely e töredékek megszületését kiváltotta vagy lehetővé tette, és amelyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Megszívleltem Ipolyi Arnold, a XIX. században élt történész tanácsát, miszerint: „Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ez által is üresebb legyen ____ _r^