Dunántúli középhegység erdőgazdasági tájcsoport [antikvár]

Dunántúli Középhegységnek nevezzük a Dunántúlon délnyugat-északkelet csapásirányú, Dunáig húzódó röghegység vonulatot, amely a Nagyalföld és Kisalföld medencéjét választja el egymástól. Széles, keresztirányú völgyek több, egymástól jól elkülöníthető hegységre tagolják. Legnyugatibb tagja a Bakony, amelyet a Székesfehérvár-Veszprém-Devecser között húzódó széles árok két részre, északi és déli Bakonyra oszt. Előbbi, az ún. Magasbakony, zömmel középkori mészkőből és dolomitból épül fel, a hegység északnyugati részét azonban vastag lösz, löszös homok és homoktakaró borítja. Ez alkotja a Bakony előhegyének tekinthető Pannonhalmi Dombságot vagy más néven Sokorót is. A déli Bakony alapkőzete a mészkőn és dolomiton kívül a harmadidőszak végén kialakult, lepényszerűen elterülő bazalttakaró. Két legnagyobb tömbje a Kabhegy és az Agártető. Előbbi egyúttal a déli Bakony legmagasabb hegye is, 600 m magas. Ide tartoznak még a tapolcai medencétől elválasztott Keszthelyi Hegység, négyszögletes, minden oldalon éles letörésű dolomit rögével, valamint a Kisalföldön álló magános bazalt alapkőzetű szigethegyek is: Somló és Sághegy. Ami a domborzati viszonyokat illeti, a hegységet lapostetejű, meredek letörésű tönkrögök alkotják, amelyeket a Bakonyból sugárirányban szétfutó patakok, mély szurdokvölgyek (Gerence és Cuha-völgy) és apró medencék tagolnak. Legmagasabb pontja az északi Bakonyban található Kőrishegy (712 m). A bő csapadék ellenére az egész Bakony vízben szegény, a gazdag karszt formakincset kialakító, mélybe szivárgó víz a hegység peremén számos bővizű forrás alakjában jut újra a felszínre. A Bakonytól a Veszprém-Tapolcai völgy választja el a harmadkori vulkáni működés eredményeképp létrejött, szigetszerű bazalthegyekből, valamint bazalttufából, permi homokkőből és dolomitból álló Balatoni felvidéket. A Balaton síkjából kettős lépcsővel emelkedik ki, s a tóba futó sédek több részre tagolják. Lábazatát sok helyütt pannonagyag képezi. A tapolcai medence legnevezetesebb szigethegyei: Badacsony, Szentgyörgyhegy, Gulács, Haláp, Csobánc, kúp, ill. csonkakúp alakúak. A Balatonfelvidék ékessége, a tihanyi félsziget bazalttufából felépített nevezetességei a gejzírkúpok, melyek hidrokvarcitból állnak. A Balatonfelvidék északnyugati része a lapos, dolomitból álló Veszprém-Nagyvázsonyi fennsík. A Bakonytól északkeletre a móri árok elválasztotta Vértes hegységet találjuk. Délkeleti oldalról meredeken emelkedik ki a zámolyi medence síkjából, majd széles fennsíkot képezve, mintegy 40 km hosszúságban húzódik a tatabányai medence irányába. Hozzácsatlakozik az alacsonyabb dombokból álló Vértes-alja. Alapkőzete dolomit, lábazatánál azonban kisebb mértékben löszös, nagyobb mértékben homoktakarót találunk. Átlagos magassága 400 m, legmagasabb pontja 480 m magas. A Bakonyhoz hasonlóan, vízben nagyon szegény. A Vértestől a széles zámolyi medence választja el a szigetszerűen elhelyezkedő, nagyobbrészt gránitból felépülő Velencei hegységet. Ez gyengén tagolt, erősen legömbölyödött formájú, alacsony tönkhegység.