Búcsú a parasztságtól III. [antikvár]

Előszó „[ ] Afrázis-zuhatagok, mint malmok a pokolban, megállás nélkül zubogtak, öntötték a szó-darát. Ismételték százszor meg ezerszer ugyanazt. A hazugság- és gyűlöletbeszéd, mint valami maró savas ömleny, valósággal beborított mindent, beleette magát a közéletbe. Ellepte a három hatalmi ág, a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom működését. Kattogott a gépezet. Ha nem győzte, ha akadályok támadtak, a megszálló hadsereg illetékes szolgálata azonnal közbelépett: gyilkolt, elhurcolt, bebörtönzött. Bárkit, akárkit. Ez a titokzatos háttér-hatalom őrködött a rendjelett. Mentséget a kiszemeltek közül senki nem élvezett, senki nem kaphatott. Igaz, nem is nagyon akadt, aki arra érdemes lett volna. Néhány egyházvezetőt, kiváltképpen Mindszenty bíborost és az irodalmi, művészeti, tudományos meg a sportvilág kimagasló nagyságait nem számítva ennyi silány, sunyi alakot ritkán dobott felszínre a magyar politikai közélet. [ }" Ezeket a sorokat írta Für Lajos a Búcsú a parasztságtól című könyv első kötetében, a Történelmi esszé IV fejezetében. Egy beszélgetésben, pedig így kiáltott fel indulatosan: „Én is elgondolkoztam, hogyan tudott egy rendszer egy vagy két esztendő leforgása alatt ennyi embert beszervezni a maga akarata mellett a közigazgatás pártapparátusába. És minden lehetséges módon - titkosszolgálatok, propaganda satöbbi - segítségével! Ennyi embert, százezreket! Honnan az atyaúristenből termett itt ennyi gazember az országban!? - szoktam kérdezni."