Búcsú a parasztságtól I. [antikvár]

Előszó Eljött, meghozta az idő, hogy most ebben a terjedelmes kiadványban -hitem szerint - minden korábbinál méltóbb módon vehetünk búcsút a parasztok világától. Azoktól, akik sajátos észjárásukkal, különleges lelkületükkel a történelem jellegzetes emberi-közösségi alakzatát, igen karakteres társadalmi képződményét hozták létre. Önként vagy kényszerből - egyre megy. Lettek, mint a múltak megannyi más fontos teremtményei. Akiket azután a napsütéses és a borús évek sűrű forgatagában is fönn- és megtartott a kegyelmes idő. Akiket a természeti és társadalmi zivatarok gyakran tépáztak, de megsemmisíteni hosszú századokon át nem tudtak, nem akartak. A nagy csapás nálunk a szocialisták uralgása kezdetén sújtott le rájuk. Igen céltudatosan. És a sorsuk a könyörtelen csapások alatt: bevégeztetett. Consummatum est. Hosszúra nyúlt viszont az út, amíg ez a tágas kiadvány megszülethetett. A kommunisták, tudjuk, a parasztokat ért utolsó ütések (1959-1961) után még harminc éven át változatlanul kezükben tartották a hatalmat. Tenni, megírni többnyire azt lehetett, amit elvártak, amit megengedtek. Holott a mindenüktől megfosztott parasztok százezrei mellett mások is tudták: valami véget ért, valamit jóvátehetetlenül tönkretettek. Tudták, tudtuk, hogy '56 legázolását, a véres megtorlást a parasztvilág szétzúzása tette igazán teljessé. A szovjethű hazai helytartók valójában egyazon lendülettel szó szerint nép- és nemzetgyilkos bűncselekményt követtek el. Nem mondható, hogy e sorok írójának helyzete kivételes lett volna. Hiszen sok-sok másokkal együtt őt is sújtották mind a kétféle, de egy-lényegű bűncselekmények. A sorsa úgy hozta, hogy egyszerre lehetett -és közvetlenül - aktív részese a „bevérzett mámoros" forradalomnak, és lehetett érintettje a parasztvilág szétzúzását közvetetten megszenvedők táborának. Jól emlékszem a megdöbbentő, szívfacsaró látványra, ami 1960 nyarán otthon fogadott. Akkor, amikor Debrecenből mint a református kollégium könyvtári alkalmazottja, pár napos szabadságom idején - szokás szerint - hazamentem a szülőfalumba (Egyházasrádóc, Vas m.). Es hall-