Bővebb ismertető
Előszó
Kezdhetném azzal - köszöntve a Tisztelt Olvasót - hogy a csillagfürt kutatás eredményeinek közreadása mellett ez a könyv emléket is állít Valakinek és Valakiknek. A nagy elődök, Westsik és Teichmann mellett Bagoly Istvánnak. Annak a mindig lelkes, töretlen hitű és lelkületű embernek, aki példája volt a vasszorgalmú, fáradhatatlan szakembernek az ország keleti végéről. Szerencsém volt ismerrü. Sok olyan idős gazdával találkoztam, aki tenyerében érezte a földet és akinek vérében volt a mindig tenni, jobbítani akarás. Ilyen ember volt Bagoly István is.
Szükség van erre a könyvre, mert olyan információkat tesz közzé, amelyek figyelmet érdemelnek és - meggyőződésem - a közeljövőben igen nagy hasznára lesznek azoknak a termelőknek, akik ráéreznek arra, hogy az egysíkú gazdálkodás helyett valami egészen mást kell csinálni. Lassan kényszerítő erővel hat ránk az önálló fehérjeellátás megoldása a takarmányozásban, a vetésváltás szükségessége, a növények tápanyag igényeinek természetes módon való kielégítése, figyelemmel a termékek minőségére és a környezetvédelem szempontjaira is.
Mindig hittem, hogy a heljá kezdeményezéseknek fontos, sőt elsődleges szerepe van abban, hogy ott, ahol ők élnek felszínre kerüljenek a problémák és a megoldások is ott szülessenek nieg. Jó példa erre ez a könyv is. Társadalmunk tele van gazdasági, szociális problémákkal, ezért minden olyan javaslat, ami kiutat jelent, szinte felmérhetetlen értékű egy adott közösség, \ ag\- esetünkben egy tájegység számára.
-A. N^-írségi területek - módjuk ki bátran - halmozottan hát-rauN os helyzetűek. Hátrányosak az ökológiai adottságai, jel-lon\zö a tőkeszegénysége, az infrastruktúra hiánya és helyen-