A növényi hatóanyagok különleges világa [antikvár]

1. Bevezetés 1.1. Történeti háttér A növények és az ember kapcsolatának kezdetei a messzi régmúltba vezetnek vissza. Ősünk alapvető és sokrétű kapcsolatban volt kömyezetével. Az őt körülvevő növényvilág - főleg a magok, termések vagy éppen a kiásható gyökerek révén - sokféle hatást fejtett, fejthetett ki. Kialakultak, majd nemzedékről nemzedékre adódtak át a növények használhatóságára, azaz hasznukra és veszélyeikre vonatkozó ismeretek. A feltűnő, netán károsító, mérgező vagy éppen a gyógyító hatású növények ismerete főként az akkori „gyógyítók" gyakorlatában, tapasztalataiban raktározódott el és maradt fenn. Később, az írásos dokumentumok sokféle formában őrizték meg az ilyen növényekre, illetve hatásaikra vonatkozó tudást (sokszor tévhiteket, hiedelmeket). A növények és az ember kapcsolatában alapvető jelentőségű a táplálék szerep, bár teg3áik hozzá, hogy a vegyes táplálkozásban a növényi magvak, termések inkább csak kiegészítő szerepet játszottak (főként nyáron és ősszel, a termésérés időszakában). Őseink táplálékainak feltételezett összetételében egyébként a zsírok (70%) és fehérjék (20%) mellett csak mellékes szerepe lehetett a szénhidrátoknak (5%)). A va-dászatra-halászatra épülő táplálkozásban a növényi eredetű anyagok - ekkor még -viszonylag kis arányban vettek részt. A népesség növekedése és kiegyensúlyozottabb táplálkozási viszonyok megteremtése során döntő változás a „neolitikus forradalom" idején, azaz kb. 10-12 ezer évvel ezelőtt történt. A termékeny félhold területén (azaz Mezopotámiától a Földközi-tengerig húzódó vidéken) kezdődhetett meg egyes növényfajok domesztikációja, azaz termesztése és egyben szelekciójának hosszú, máig tartó folyamata. A növénytermesztés kezdetei nemcsak egyre biztosabbá tették az adott népesség ellátását, elősegítették a populáció számbeli és térbeli gyarapodását, hanem gazdagították az ember és a növényvilág kapcsolatát is. A keleti kultúrák feljegyzései (a kínaiak öt szent növénye) vagy éppen az egyiptomi, görög-római kultúra fennmaradt munkái arra utalnak, hogy a növények szerepe és súlya egyre nőtt. Az adatok és információk teljesen más aspektusát jelzik a növények gyógy-, illetve mérgező hatásaival kapcsolatos tények. Közismert, hogy a bürök (Conium maculatum) főzetét kivégzésre használták, hiszen Platón - mint Szókratész tanítványa - jelen volt mestere méregpohár általi kivégzésén, ráadásul mindezt szinte sokkoló hatású leírásban örökítette meg (Platón: Phaidón, LXIII-LXVII). A római kor talán legteljesebb összefoglalását Caius Plinius Secundus (Kr. u.